Az ellenőrzések alapján a munkáltatók egyre inkább betartják a hőséggel kapcsolatos óvintézkedéseket - közölte a Fővárosi Kormányhivatal.

Kiakadtak a tanárok az etikai kódex tervezete ellen. Az állam a többi közt abba is beleszólna, hogyan öltözködjenek. A protokoll szakértő szerint valóban nem mindegy, hogy a pedagógus milyen ruházatban adja át tudását diákjainak. Béla, a zenetanár viszont Hoffmann Rózsát küldené el stílustanácsadásra.

Kezdeményezi a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) Szövetség szövetségi tanácsa három vezető tisztségviselő visszahívását a szövetség kongresszusánál, a döntésig a szövetségi tanács a tisztségviselőket tisztségükből felfüggesztette.

A szakszervezet szerint béremelés nélkül nem lehet itthon tartani a képzett áruházi munkaerőt. A munkaadók egy része már emelne a béreken, ám nem mer: fél, hogy nem lesz nyereséges a boltja és a Fidesz fura szabálya miatt akkor be kell zárnia – írja a Népszabadság.

Sokáig vártak erre a pillanatra, és augusztus elején végre megtörtént, amit a kormány évek óta ígérget: emelkedett a rendőrök és a katonák bére. Megnéztük, hogy a törvénybe foglalt 30 százalék mit mutat a fizetési cetlin, ki járt jól, és ki nem az új életpályamodellel. A többség alapvetően elégedett, ám a panaszokkal így is folyót lehet rekeszteni – írja a HVG.

 

 Öt év alatt 43 százalékkal nőtt a minimálbér összege, és a kormány meg a Fidesz-frakció elkötelezett a további emelése mellett - mondta a Fidesz frakció szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Megannyi reflexió született a napokban a Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexéről, tollhegyre tűzve avítt stílusát, még avíttabb szemléletét. Csak a lényeg nem jelent meg kellő hangsúllyal. Ez az „etikai kódex” a diktatórikus, mára illegitimmé vált hatalom illegitim szervezetének próbálkozása, a diktatórikus hatalomgyakorlás eszköze egy fontos társadalmi-foglalkozási csoport „hadrendbe állítására”, kísérlet egy monolit etikai rendszer szerepetikaként valómegjelenítésére. Egy folyamat része ez, a totális államnak alárendelt, a hatalmat kiszolgáló és egyben azt megerősítő intézményrendszer, a közoktatás teljes államosításának egy eleme – olvasható Fábry Béla véleménye a Népszabadságban.

A fogyatékossággal élő hazai polgároknak fele akkora az esélyük arra, hogy egyetemi diplomát vagy főiskolai oklevelet szerezzenek, mint a testi vagy értelmi hendikeppel nem sújtott társaiknak – írja cikkében a HVG.

Nagy bajba került a soproni Löffler István: szeptember elsejétől egyedül marad a húsz éve működő vállalkozásában. Az ausztriai bérekkel nem tud versenyezni – írja a kisalfold.hu.

Amíg Csehországban átlagosan 7,1 évnyi bruttó átlagjövedelem kell egy új, 70 négyzetméteres lakás megvásárlásához, addig Lengyelországban 7,2, Magyarországon pedig 7,8 év – derül ki a Deloitte friss, mely 17 európai országra kiterjedő lakáspiaci tanulmányából.