Kisebb bürokráciára és kevesebb olyan emberre van szükség, aki a bürokráciából él. „Ez a bürokrácia megöli az állam normális működését”, egyszerűsítésre van szükség. Lázár János tegnap ezzel indokolta, miért kéri a képviselőket, hogy szavazzák meg a változtatást szolgáló 110 törvényt módosító csomagot – írja a Népszava.

Ötmilliárd forintos európai uniós forrásból, egy 2020-ig szóló program keretében pályázati úton segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a fiatalok felkészülését a munkába állásra és a családalapításra.

A felsőoktatás átalakításának egyik legfontosabb célja, hogy a munkaerőpiac igényeit kiszolgálja, de óvatosan kell eljárni, hiszen annak, amit most teszünk, csak 10-15 év múlva érződik majd igazán a hatása -  jelentette ki a felsőoktatásért felelős államtitkár szerdán Sárváron, a XXX. vezérigazgató-találkozó nyitónapján.

A kormány évek óta kerülgeti a témát, de most elárulta a szándékát – írja a HVG.

Arról már korábban is hallhattunk, hogy a rendszeres és nagy mennyiségű túlóra nem feltétlenül jelent több, vagy jobban elvégzett munkát, ellenben garantált a dolgozók krónikus fáradtsága és a hibalehetőségek száma is növekszik. Ennek ellenére több európai országban nem ritka az 50 órás munkahét. Egy augusztusban publikált, 600 ezer fő részvételével lefolytatott kutatás során kiderült, hogy a heti 55 órát dolgozók 33 százalékkal nagyobb eséllyel szenvednek szívrohamot azokhoz képest, akik heti 35-40 órát dolgoznak. Valószínűleg ez a felmérés adta meg a végső lökést Svédországnak, ahol a vállalatok országszerte elkezdtek a hatórás munkanapra átállni - írja a Science Alert nyomán a Profession.hu.

Rendőrök érkeztek a Liga Szakszervezetek és tagszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) székházába - közölte szerdán több hírportál. A Liga Szakszervezetek honlapján tudatta: A VDSZSZ Szövetség és a VDSZSZ Szolidaritás ügyében indított nyomozás keretében érkeztek nyomozók a székházba.

Nem irreális cél a tisztes munka, a gazdagság és a technika fejlettsége sokkal jobb életkörülmények megteremtését tennék lehetővé Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke szerint.

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint lelkileg, szellemileg és fizikailag is megviseli a vasutasokat a menekültek szállításával járó, a korábbinál lényegesen nagyobb terhet jelentő munka, ezért pluszpénzt várnak a MÁV-csoport vezetőitől a menekültek szállításában rendszeresen résztvevő több száz vasutasnak.

Bírósághoz fordul az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ), mert koncepciós döntésnek tartja kizárását a Liga szakszervezeti konföderációból - közölte az érdekvédelmi szervezet szerdán az MTI-vel. A Liga szerint az ODFSZ elnöke folyamatosan a konföderáció hitelét rontó nyilatkozatokat tett.

Kulturális központ és kávéház nyílik december 3-án, a fogyatékossággal élők világnapján Budapesten, az egykori Vörösmarty mozi helyén, fogyatékossággal élő munkavállalókkal.