A 2010-es évek elején végrehajtott szigorításokkal, a korhatár előtti nyugdíjazás jelentős csökkentésével az állam több száz milliárd forintot spórolt a nyugdíjkiadásokon - derül ki a Policy Agenda elemzésből. A megtakarítás nagyobb is lehetne, ha nem lenne a nők korhatárkedvezménye - ezért volt fontos, hogy ne kerülhessen népszavazásra a férfiak hasonló kedvezménye – írja a napi.hu.

A szakszervezeti vezető a lemondását azt követően jelentette be, hogy az elnökséget és a tagságot is megosztotta: meddig kell és lehet Sándor Mária, a fekete pólós mozgalmat elindító ápolónő akcióival a szakszervezetnek közösségi támogatást adni.

A leépítési folyamat két éve kezdődött, összesen 1500 dolgozót bocsátanának el. A szakszervezeti vezető szerint ez már veszélyeztetné a Dunaferr működését.

Jócskán megemelte a jegybank a foglalkoztatás bővülésére vonatkozó prognózisát a legfrissebb inflációs jelentés szerint – írja az mfor.hu.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal túl nagy létszámmal dolgozik, ezért átcsoportosítások és leépítés is várható a szervezetnél - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Az országban elsőként nevel bárányokat közmunkaprogramban a magyarcsanádi önkormányzat. Az állományt egyelőre egy faluszéli háznál tartják, jövőre már a vasútállomásnál legelésznek a jószágok. – Amióta megszülettem, mindig foglalkoztam állatokkal. Székelyudvarhelyen, ahonnan jöttem, volt tehenem és lovam is, úgyhogy értek hozzájuk – mondta Magyarcsanádon az 55 éves Balázs Gáspár közmunkás a delmagyar.hu-nak.

Nincs tekintettel az óvodák sajátosságaira a szakmai segédanyag, ezért annak teljes átdolgozását javasolja az érdekvédő – írja a Magyar Hírlap.

A  magáncsődöt szabályozó törvény mellett megjelent egy sor rendelet is, amelyekkel együtt már igen bonyolult rendszerré állnak össze az adósságrendezési eljárás szabályai. Az ado.hu cikkében áttekintik a magáncsőd intézményét.

A turizmus jövőjét fenyegeti, hogy hiányszakmává vált több vendéglátós és szállodai munkakör. Ismét rossz dologban sikerült felzárkózni a nyugathoz… – olvasható az azutazo.hu oldalán.

A váratlan kiadásokra tesznek félre elsősorban a magyarok, de sokan spórolnak a nyugdíjas évekre is, a többségnek a befektetett tőke biztonsága a legfontosabb szempont - derül ki a CIB Bank és a GfK közös, megtakarítási szokásokat vizsgáló kutatásából.