A munkavállalók alkotmányos alapjoga az éves fizetett szabadsághoz való jog, mely a pihenéshez való jog megvalósulását szolgálja, célja a munkavégzés során elhasznált erőforrások, a fizikai és szellemi energia pótlásának a biztosítása. Ennek megfelelően az éves fizetett szabadság rendeltetése szűkebb értelemben a munkavállaló pihenését, regenerálódását szolgálja, tágabb értelemben pedig olyan időtartam, amely szerves része a munkavállaló magánéletének. A szabadság tartama alatt a munkáltató a munkavállalóval csak kivételes körülmények fennállása esetén rendelkezhet. Erre tekintettel merül fel a kérdés, hogy milyen lehetőségei vannak a munkáltatónak, ha a már kiadott szabadságot megelőzően vagy annak időtartama alatt olyan váratlan körülmény alakulna ki, ami miatt haladéktalanul szüksége lenne a munkavállaló munkájára – írja a munkajog.hu.

A Magyarországon élő migránsok közül arányosan többen dolgoznak, mint a honos népesség. Hatvanezren lehettek az országban tavaly, amikor a KSH elkészítette kutatását, és hamarosan még többen lesznek – írja a Világgazdaság.

Jövő év elején több mint kétszáz, augusztustól pedig további több száz embert érintő létszámleépítéssel lassan véget ér a térség egykori legnagyobb foglalkoztatójának számító állami Vértesi Erőmű története.

A következő év elejétől kezdi meg érdekvédő munkáját a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, azaz a Reszasz. A csoport egyik életre hívója Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség előző elnöke, aki a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, a bérrendezés után „partnerek lesznek a betegek érdekeit szolgáló átalakításokban”.

Szemléletváltást kell megvalósítani az állami és önkormányzati cégek menedzselésében, az állami cégek menedzsmentjének megújítására feltétlenül szükség van – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke év végi interjújában.

A magyar népesség egészségi állapota nemzetközi összevetésben rossz és elmarad az ország gazdasági fejlettsége által indokolt szinttől is. Pedig a gazdasági növekedés szempontjából egyik legfontosabb tényezőben, a humán tőkében rejlő potenciált éppúgy befolyásolja az egészségi állapot, mint a képzettség szintje, hiszen meghatározza a munkaerőpiaci részvételt és termelékenységet is – a írja a Portfolio.

Kilenc hónap telt el a kezdetben a kormányt is rendkívül megosztó, hatástanulmányokkal nem alátámasztott, kereszténydemokrata képviselők által kezdeményezett vasárnapi boltbezárás bevezetése óta. A hazai szereplők helyzetbe hozásának teljesülése az intézkedés nyomán kérdéses, makrogazdasági hatásai még nem egyértelműek, azonban elutasítottsága annál inkább. Az emberek még mindig ellenzik a vasárnapi boltzárat és leszavaznák egy népszavazáson, ha lenne rá lehetőségük – írja a Portfolio.

A tengerentúlon most kezd népszerű béren kívüli juttatássá válni a diákhitel-törlesztés. Magyarországon már 10 éve is felmerült az ötlet, a jelenlegi gazdasági miniszter is javasolta, hogy kerüljön be az adómentes juttatások közé, 2012-ben pedig állítólag épp a diáktüntetések söpörték el az elképzelést. Van egy ötletünk, mivel lehetne még itthon tartani a fiatalokat – írja a Privátbankár.

Sokan tanácstalanok, mikor dönteni kell, milyen irányba induljanak az életben. Pedig számos olyan szakma van, ami nagy lehetőségeket kínál – írja az eduline.hu.

Az álláskeresők fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kap - olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat most ismertetett legfrissebb nyilvántartásában. Többségük jövőre már kiesik a rendszerből, és végképp a munka világának peremére sodródik, ahol a gyűjtögetésből, kéregetésből élő ember már nem állampolgár, csak lakos – írja a stop.hu.