A hasonlóság igen erős a Móricz által a Rokonokban felfestett világgal – mondja Chikán Attila a Népszabadságban. A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint „hazánkban nincs csődveszély, de folyamatos lecsúszás van”, ám az ország nem azért áll rosszul, mert Mészáros Lőrinc meggazdagodott.

Szakmai megbecsüléssel, átszervezéssel és változatossággal próbálják itthon tartani az aneszteziológusokat a Semmelweis Egyetemen (SE), a szakemberek szerint ugyanis nem az alacsony bérezés az egyetlen oka a külföldi munkavállalásnak. A szakemberhiány miatt ugyanakkor a szakma a fiatalok körében egyre népszerűbb – írja az mno.hu.

Ma többen dolgoznak, mint öt éve, a fiatalok foglalkoztatottságának aránya is javult - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Fidelitas Tatárszentgyörgyön tartott háromnapos ifjúságpolitikai konferenciájának vasárnapi zárónapján.

A tanárok egy része továbbra is elégedetlen a szakmai közoktatás működésével. A Pedagógusok Szakszervezete a miniszterelnöknek küldött levelében azt írja: gondokat látnak a szakképzési centrumok költségvetési támogatása körül, a szakképző iskolák pénzügyi helyzete továbbra is bizonytalan – írja a szeged.hu.

Sok ember álmodozik arról, hogy valahol máshol majd megtalálja a boldogságát. Mert ott több a fizetés, jobb az egészségügyi ellátás, kellemesebb a klíma, olcsóbb az élet. És egyre többen nemcsak álmodoznak, hanem tényleg nekivágnak a világnak. Elkeseredésből, kalandvágyból, szerelemből, ki tudja, mi okból. Egy felmérés megmutatja, hol érzik magukat legjobban az európai ki- avagy bevándorlók, hogy minek hívjuk őket, az ugye nézőpont kérdése – írja az Origo.

Sem állami támogatása, sem hagyományos értelemben vett felsőoktatási háttere nincs a hazai videojáték-iparnak, mégis látható egy halvány reménysugár: játékkészítő felnőttképzés indult 2015 őszétől a BME-n.

- Azonnali bérrendezésre, és legalább öt évre előre tervezhető életpályamodellre van szükség az egészségügyben - véli dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara újraválasztott elnöke.

A hazai aktív korú lakosság 64 százaléka véli úgy, hogy a nyugdíjba vonulása után is dolgozni fog valamilyen módon – írja a Privátbankár.

Helyzet van, be kell avatkozni az egészségügybe – hangzott el egy szakmai konferencián a napokban. Kiégett, agyonhajszolt dolgozók, lassan leépülő állomány, rossz egészségi állapotú lakosság, kapkodás, tűzoltás jellemzi a helyzetet. Bár az orvosok külföldre távozási hulláma kissé alábbhagyott, a hiány ettől még létezik, finanszírozásban, szakmai erőkben egyaránt – olvasható a Világgazdaságban.

Korrupciós képzésre küldené az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a közszféra dolgozóit, illetve a veszélyeztetett – a kísértésnek jobban kitett – munkakörökben gyakrabban váltogatná az alkalmazottakat. Az ÁSZ ötödik alkalommal elkészített integritásfelmérése szerint rendszeressé kellene tenni a korrupciós kockázatelemzést az állami szférában, és a szervezetek nagyobb hangsúlyt fektethetnének a megelőzésre is – írja a Világgazdaság.