2015 év végén 2 éve nem látott mértékben emelkedett a gazdaságilag inaktívak száma Magyarországon. Igaz, a korábbi évek tapasztalatai alapján az ilyen irányú változás az év ezen szakaszában szezonális hatásokkal is magyarázható – írja az mfor.hu.

A foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 259 ezret 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel - 2,8 százalékkal - volt több mint egy évvel azelőtt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Balog Zoltán szerdán Miskolcon hallgatta meg az országos tiltakozást elindító tanárok panaszait. A kulisszák mögé belesve a Népszabadság tudósítjának kiderült: aki a minisztertől válaszokat remélt, az csalódottan távozott. Legfeljebb Balog gazdagodott némi szaktudással az általa irányított területről. A szakszervezet így nem is halasztja el a február 3-ra tervezett miskolci fáklyás felvonulását.

A kormány szándékai szerint a rezidens- ösztöndíjprogram a hálapénz visszaszorításának egyik első lépése, az állami ösztöndíj fejében ugyanis a szakorvosjelöltnek vállalnia kell, hogy nem fogad el hálapénzt. Ezt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszolta egy írásbeli képviselői kérdésre, hozzátéve: mindent megtesznek annak érdekében, hogy azokat a viszonyokat, amelyek létrehozták a hálapénzrendszert, mielőbb felszámolják – írja a Magyar Idők.

A múlt év október-decemberében 281 ezer volt a munkanélküliek száma, 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, ezzel a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 6,2 százalékra csökkent - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 Regionális szinten is fórumokat kell tartani az oktatási kérdésekről - mondta Balog Zoltán  csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában. A emberi erőforrások minisztere fontosnak nevezte, hogy meghallgassák, milyen gondok merülnek fel és azokon miként lehetne javítani. Ennek érdekében arra fogja utasítani a munkatársait államtitkári, helyettes államtitkári, főosztályvezetői, Klik-vezetői szinten, hogy külön fórumokon találkozzanak igazgatókkal, igazgatóhelyettesekkel, tanárokkal, szülőkkel - mondta. Balog Zoltán szerint a megbeszélések eredményeként értelmes belső korrekciós javaslatok születhetnek, amelyek végrehajtására készen állnak.

Az alkotmányjogi panasz benyújtóját kirúgták egy minisztériumból, ezzel kapcsolatban minden szinten meg is nyerte a perét, de kiderült, hogy egy időközben hozott törvény szerint legfeljebb 24 havi átlagkeresetét kaphatja meg kártérítésként. Ő viszont a korábbi jogszabály alapján 36 havit követelt. Az Ab kimondta: a közszféra sajátosságai miatt a törvényhozó sok mindent megtehet, de „a szabályozási szabadság a jogalkotót csakis az Alaptörvény keretei között illeti meg” – olvasható a HVG-ben.

Engedményt tett a pedagógusok felé Balog Zoltán miniszter Miskolcon, ahol iskolaigazgatók, tanárok és diákok részvételével tartottak szakmai vitafórumot a Herman Ottó Gimnázium által elindított tiltakozási hullám miatt. Szüneteltetni fogják a minősített pedagógusok tanfelügyeleti ellenőrzését, ezáltal egyelőre csökken a tanárok adminisztrácós terhe, ilyen ellenőrzésekre három évig nem kell számítaniuk, más engedményeket azonban nem tett a miniszter – írja a HVG.

Egyre gyakoribb, hogy ugyanazon a munkahelyen akár öt különböző korosztály is együtt dolgozik. A pályakezdő fiatalok a Z generációhoz tartoznak, az ő alapvető élményük a 2008-as gazdasági világválság, míg nagyapáik még a második világháborúhoz teszik a nullpontot. Öt teljesen különböző embertípus dolgozik együtt, akik mást gondolnak a világról, a technológiáról, a munkáról, a karrierről – és úgy összességében az életről is – írja a HVG.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport az év végén nyílt levelet tett közzé a hazai egészségügy legfőbb problémáiról. Megkérdezték az egészségügyi államtitkárt, mikorra várhatók érdemi lépések az összeomlás szélén álló egészségügyben. A nyílt levelet először 64, majd az ünnepek végére 717 orvos írta alá. Közben új szakszervezet is alakult a napokban: a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete. De vajon ők elérhetnek változást az egészségügyben? – olvasható a 168 órában.