A magyar minimálbért terheli a legtöbb adó és járulék – derült ki az OECD legfrissebb összehasonlításából. A 33 fejlettebb országot tömörítő nemzetközi szervezet hétfőn tett ki a Facebookra egy grafikont, amiben azt nézték, hogy 2013-ban a minimálbéren dolgozók jövedelmének hány százalékát tették ki az adók és járulékok. Magyarországon ez az arány 35 százalékra jött ki két éve, amivel toronymagasan vezetünk, 8 százalékpontot ráverve a második legtöbbet adózó lett minimálbéresekre.

Biztosíthatók a források a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásához – mondta a július elején indult népszavazási kezdeményezésről a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Győrben.

 Jogeset

Mi a teendő, ha a munkaidőkereten felül végzett jelentős túlmunka ellenértékét nem fizeti ki a munkáltató.

A legfontosabb tudndivalók

A napi munkavégzésnek és a munkaviszonnyal kapcsolatos jogvitáknak is gyakori szereplője a túlóra. A túlóra a munkáltató utasításán alapuló többlet munkavégzés, ami ugyanakkor többletköltséget okoz a munkáltatónak is. Mikor rendelhető el, és milyen keretek között? Munkaidőkeret esetén is beszélhetünk túlóráról? A Piac&Profit szakértője összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.

A balesetek száma folyamatosan emelkedik

Hét év alatt a felére esett vissza a munkavédelmi ellenőrzések száma, ugyanakkor a munkahelyi balesetek száma 2012 óta folyamatosan emelkedik Magyarországon - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

Nem mindegy például, hogy azért igényelnék utólag a támogatást, mert már megvették az ingatlant, vagy azért, mert utóbb született gyermek. Járhat-e a CSOK annak, aki már korábbi szocpolt igénybe vett, de vissza is kellett azt fizetnie például válás miatt? Az fn.hi24.hu összegűjtötte a leggyakoribb kérdéseket. A tét nagy, érdemes megismerni pontosan a részleteket!

Képviselőnők a nők megbecsültségéről

A magyar országgyűlésnek jelenleg csupán kilenc százaléka nő. Érthetetlen, megdöbbentően alacsony ez az arány. Éppen ezért is nagy megbecsülést és kitüntetett figyelmet érdemelnek azok a hölgyek, akik okos felszólalásaikkal, szakértelmükkel, elegánsan penge vitastílusukkal nemhogy nem csorbítják, hanem inkább növelik a T. Ház tekintélyét. Szerteágazó célokért dolgoznak: az emberek életének javításáért, kultúránk megőrzéséért, az innovatív és korszerű oktatásügyért, erkölcsi megújulásáért, a társadalmi igazságosságért, esélyegyenlőségért, honvédelmünkért, az ország biztonságának megőrzésért. Cikksorozatunkban főként a nők társadalmi helyzetének, megbecsültségének témakörét igyekszünk körbejárni a képviselőnőkkel. Most Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselővel készített interjúnkat olvashatják.

Student Survey

A fiatalok szerint az ideális munka élvezetes, kihívásokkal teli, ugyanakkor új barátok szerzésére is lehetőséget teremt, de rugalmas annyira, hogy a magánéletre is maradjon idő. Minél nemzetközibb és sokszínűbb a vállalat, annál jobb, de ennél mégis fontosabb, hogy a lakóhely közelében legyen a munkahely. A diákok és a frissen végzett hallgatók jobban kötődnek lakóhelyükhöz. A néhány éves munkatapasztalattal rendelkező fiatalok azonban mobilabbak, de csak egy bizonyos szintig - derül ki a Continental legutóbbi németországi Student Survey felméréséből, melyről a Tőzsdefórum is beszámolt.. A cégcsoport hazai HR vezetői szerint a magyar diákokra és fiatalokra is jellemző ez az attitűd.

Nem mindig a fiatalok a hibásak

A film kedves történetét felidézve jut eszünkbe e gondolatmenet, időről időre hallva azokat a vezetőket, akik a mai fiatalok „megbízhatatlanságára”, „felületességére”, „szerénytelenségére” hivatkozva ismételt kudarcként élik meg, amikor egy mai fiatal munkavállaló (egy Y) látszólag valós indok nélkül még a próbaidő alatt felmond, és tovább áll. Mi lehet ennek a hátterében? Tényleg mindig a fiatalokkal van a baj? Talán nem csak. Lássuk, mik a legjellegzetesebb szarvashibák, amit egy vezető elkövethet! – olvasható a munkajog.hu oldalán.

Nem ritka az 1000-1500 forintos óradíj sem

Egyre kevesebb fiatal vállal diákmunkát - köszönhetően az oktatás jelentős átalakulásának - pedig munka az bőven lenne. A munkát vállaló diákok legkevesebb 604 forintos bruttó órabérért dolgozhatnak, de nem ritka az 1000-1500 forintos óradíj sem - igaz ez már szaktudást igényel – tudta meg a gazdasagtv.hu.

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ