A köztestület nyilvános bírálata, és a bírálatok közösségi portálokon való közzététele miatt indított etikai eljárást Sándor Mária, a fekete pólós mozgalmat elindító ápolónő ellen Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke – tudta meg a Népszabadság.

A hosszú munkanap háromszorosára emelheti az alkohollal való visszaélés és az alkoholfüggés kockázatát - állapították meg új-zélandi kutatók – írja a betegszoba.hu.

A szakszervezetekneka férfiak korhatár előtti nyugdíjba vonulásával kapcsolatos népszavazási kezdeményezése  újra ráirányította a figyelmet a korkedvezményes nyugdíjazás  társadalmi egyeztetést nélkülöző módon történt kivezetésének  súlyos következményeire - írja Lajtai György, közgazdász.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kálmán Olgával beszélgetett a magyar kiskereskedelemben kialakult munkaerőhiány okairól és következményeiről.

Egyre többen költöznek a nagyvárosokból az agglomerációba, ami a munkába ingázók számát is jelentős mértékben növeli. Az utazás pedig pluszköltséget jelent, s kérdés, hogy mindez a munkáltatót vagy a munkavállalót terheli.

Nyugodt öregkor? A magyar lakosság megtakarítási képességének és hajlandóságának ismeretében ez csak keveseknek jut majd osztályrészül. Becslések szerint egy átlagos nyugdíjasnak 30-40 millió forintot kellene félretennie ahhoz, hogy öregkorára ne csökkenjen életszínvonala – írja az mno.hu.

A társadalombiztosítási törvény szerinti álláskeresési támogatásban részesülők körét nem lehet kiterjesztően (a foglalkoztatási törvénytől eltérően) értelmezni – a Kúria eseti döntése a munkajog.hu oldalán.

A kamara szerint az ápolók helyzete miatt tiltakozó Sándor Mária megsértette az Etikai Kódexet azzal, hogy különböző fórumokon beszélt az egészségügyben uralkodó állapotokról – írja a HVG.

Feltételekhez lehetne kötni a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjazását, illetve a nyugdíj összegének emelkedésével ösztönözni a további aktív éveket - mondta a finanszírozási problémák megoldási lehetőségeként Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: egy többszörösen elrontott helyzetben próbálnak meg tenni valamit a népszavazási kezdeményezéssel.

A felperes az elbocsátása után az elbocsátás előtti időszakra vonatkozó távolléti díjak megfizetésére kérte volt munkáltatóját. A Kúria jogesete a munkajog.hu oldalán.

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ