A pénzügyi és gazdasági válság által kialakult problémákra adott válasz során az Európai Unió 2010 óta tapasztalja az “új európai gazdasági kormányzást”.

Miközben több mint egymilliárdot költött a kormány a bevándorlásellenes konzultációra és sajtókampányára, egyelőre százmilliót szán a külföldre távozott magyar fiatalok visszacsábítására. Eddig 18 embernél jártak sikerrel. Már csak pár százezret kellene meggyőzni... - írja a 168 óra.

Mérleget vont a napokban a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkársága, hogy hol tart az ágazat sztrájk-követeléseinek teljesítése. Az érdekvédők szerint a kormány megint csak ígérgetett, így megkezdték egy esetleges őszi munkabeszüntetés előkészítését, hiszen a bíróság mindenben nekik adott igazat a sztrájk idején még elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatban - írja a Népszava.

A bizonytalanság jellemző az országban működő kéményseprő vállalkozásokra – mondta Magyar György, a Fütesz Kft. ügyvezető igazgatója a naplo.hu-nak. Mint év elején a Naplóban már megírtuk, a Hajdú-Biharban kéményseprést (és ahhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat) végző cég Debrecenen kívüli tevékenysége veszteséges, vidéken a katasztrófavédelem kijelölése alapján dolgozik. Ez a kötelezettsége március végén lejárt, majd – az akkor érvényes jogszabály alapján – három hónappal, június végéig meghosszabbodott. Időközben változott a törvény, immár úgy szól, hogy a katasztrófavédelem háromhavonta újra és újra kijelölheti a szolgáltatókat egy-egy terület ellátására egy éven át – így a Fütesz most szeptember végéig köteles a vidéki kémények tisztaságáról gondoskodni, azután pedig valószínűleg év végéig további megbízást kap.

A bürokrácia bugyrai arra kényszeríthetik a külhonban családot alapító magyar fiatalokat, hogy elgondolkodjanak azon, gyermekük joggyakorló magyar állampolgárként kezdje-e életét vagy sem. A kormány részben átvágta a gordiuszi csomót, Lázár János pedig pontosan tudja, hogy hol van a probléma.

22 és 29 éves koruk között a nők éves szinten 1 111 fonttal (476 ezer forinttal) többet keresnek férfi társaiknál - ismertette a The Guardian nyomán a Porfolio az érdekes statisztikai adatokat. A brit statisztikai hivatal összehasonítható adatai 2006 és 2013 közötti évekről álltak rendelkezésre.

Fekete pólós demonstrációt tartanak szeptember 21-én a buszsofőrök: erről a Szolidaritás Autóbuszközlekedési Szakszervezet intéző bizottsági ülésén döntöttek – írja a sonline.hu.

Szinte példa nélküli az, amit szakszervezeti támogatással elért a HOPI logisztikai cég 40 munkavállalója. A sofőröket több millió forinttal kárpótolja munkaadójuk, a vállalat ugyanis felismerte, hogy dolgozói jogos igényeket támasztanak, így inkább a békés együttműködést, mint az oly jellemző hosszú jogi procedúrát választotta. A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba szerint nagyon ritka, hogy ilyen gyors és eredményes együttműködés szülessen, ahol a munkaadó felismeri, hogy a dolgozó érdeke egyben a vállalat sikerének záloga – írja a pestisracok.hu.

Két évvel a nyugdíj és igazgatói megbízásának lejárta előtt lemondott és külföldre megy tanítani Somogyi László, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója. A fő ok: az iskolai autonómia megcsonkolása. A volt igazgató, egyben szakszervezeti vezető úgy látja, az érdekvédők esélytelenek voltak az oktatás átalakításakor – olvasható a Vasárnapi Hírekben.

Csorbultak a munkavállalói jogok, nőttek a munkaviszonyból fakadó kockázataik, jogellenes munkáltatói gyakorlat esetén szűkültek kártérítési esélyeik. A Kúria is változtatna a munkajogi kódexen - írja az adozona.hu.

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ