Négy pályázatot dicséretben részesített és két pályázatot Dura László-díjjal jutalmazott a Bíráló Bizottság az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Dura-Conexio Kft. által alapított, ötödik alkalommal meghirdetett Dura László diplomamunka pályázaton.

Alapképzés kategóriában dicséretben részesült:

Tóth Anna

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

„A felsőoktatás szerepe az élethosszig tartó tanulás megvalósításában” című szakdolgozatért

A pályamunkából készített prezentáció itt érhető el.

 

Nagy Ákos

Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézet

„Aki rugalmasan dolgozik, ne is egyék? A prekariátus és a rugalmasság kora”

A pályamunkából készített előadás leirata itt olvasható.

 

Dura László-díjban részesült:

Nagy Klára

Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar

„Robotnak nem kell munkásszállás. Munkásszállás-építés a globális munkakereslet szolgálatában”

A pályamunkából készített prezentáció itt érhető el.

 

Mesterképzés kategóriában dicséretben részesült:

Kratzl Anna

Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar

„A 4. ipari forradalom technológiai hatása a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkavégzésére”

A pályamunkából készített prezentáció itt érhető el.

 

Czibor Laura

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

„A vezetői és dolgozói beszédtechnika hatása a szervezeti hatékonyságra. Két KKV dolgozóinak vélekedése a helyes vezetői és dolgozói beszédtechnika hatásáról a szervezeti hatékonyságra”

 

Dura László-díjban részesült:

Horváth Szilvia

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

„Agilis IT projekt érintettek közötti tudásmegosztást negatívan befolyásoló tényezők vizsgálata”

A pályamunkából készített prezentáció itt érhető el.

 

A díjátadó ünnepségre a koronavírus járvány miatt az idén a szokásostól eltérő időpontban, július 7-én került sor a Hotel Benczúr támogatásával és vendéglátásával.

Kuti László megnyitó beszédében méltatta a díjnyertes pályamunkákat. Kifejezte afelett érzett örömét, hogy a 2020-as pályázati körre a szokásosnál jóval több pályázat érkezett, amely jelzi azt, hogy kezd egyre ismertebbé válni a Dura László-díj a hazai és a határon túli egyetemeken is. A beszéd után a díjazottak átvették okleveleiket, majd 10-10 perces prezentáció keretében ismertették pályamunkáikat. Az esemény büfé melletti kötetlen beszélgetéssel zárult.