A Pedagógusok Szakszervezete hétvégi kongresszusán úgy döntöttek, jövőre sztrájkkal, tüntetéssel indulhat az év, ha a kormány nem változtat alkalmazásuk feltételein – írja a vs.hu.

A „rezsicsökkentés miatt veszélybe került” közműszolgáltatói munkahelyeken dolgozók megmentésére fogott össze négy szakszervezet, az erről szóló megállapodást és cselekvési tervet sajtótájékoztatón ismertették pénteken Budapesten.

   – Elképesztő az elégedetlenség az iskolák tanári szobáiban. A pedagógusi munka minden elemére rátelepedett a centralizáció, úgy érzem, mára túlcsordult a pohár – jelentette ki a boon.hu-nak Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete B.-A.-Z. megyei választmányának ügyvivője.

Akár sztrájkot is hirdethetnek a korkedvezményes nyugdíjért: a közlekedési szakszervezetek akcióegységbe tömörültek, az érdemi tárgyalásokat a lehető legrövidebb időn belül meg akarják kezdeni. Nyílt levelet írnak a gazdasági minisztériumnak, az érdekvédők ugyanis megelégelték a korábbi kormányzati ígérgetést és hitegetést. Biztos megoldást követelnek a közlekedési alágazatban dolgozóknak – írja a sonline.hu.

Lemondták csütörtökre és péntekre tervezett újabb sztrájkjukat a Lufthansa német légitársaság légiutas-kísérői.

Akcióegységbe tömörültek a közlekedési szakszervezetek a korkedvezményes nyugdíj ügyének rendezése érdekében; ha nem kezdődnek érdemi tárgyalások, sztrájkot hirdetnek -  mondta el a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke erről az ATV 21 órakor kezdődő híradójában beszélt Simon András műsorvezetőnek. Elmondta, hogy ha Orbán Viktor miniszterelnöknek nem lesz érdemi válasza levelükre, akkor nem zárja ki egy esetleges pedagógussztrájk lehetőségét 2016 januárjában.

Csütörtökön és pénteken újra sztrájkolhatnak a Lufthansa légiutas-kísérői, miután az UFO szakszervezet álláspontja szerint nem kapott jobb ajánlatot az eddiginél a nyugdíjazással kapcsolatban.

A Liga Szakszervezetek nyomásgyakorlásra készül a minimálbér emelése érdekében, miután a munkáltatói és munkavállalói álláspontok nem közelednek egymáshoz - jelentette be a szövetség elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Győrben.

Sztrájkra készülnek a miskolci közösségi közlekedési dolgozók: több szakszervezet közösen megkezdte a munkabeszüntetés szervezését. Kiderült ugyanis, hogy a tulajdonos az idei bérmegállapodás végrehajtása helyett helyett csak a járművezetőknek adna fizetésemelést – írja a Népszabadság.