A bölcsődékben, idős- és hajléktalan ellátásban dolgozók úgy gondolják, a kormányzat elfeledkezett róluk. Bírósági felhatalmazásuk van a sztrájkra.

A rendőrség nyolc emberrel szemben tett feljelentést az Erzsébet híd szerda reggeli lezárása miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére.

Lezárták egy rövid időre a budapesti Erzsébet hidat szerda reggel fél hétkor egészségügyi dolgozók, hogy így tiltakozzanak a szférában dolgozók alacsony jövedelme miatt.

Sztrájkkészültség bejelentéséről döntött a pécsi Tüke Busz Zrt. mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöksége szeptember elsején. A döntést azzal indokolták, hogy az önkormányzat ígérete ellenére hónapokra elakadtak a bértárgyalások - írja a pecsistop.hu.

Mérleget vont a napokban a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkársága, hogy hol tart az ágazat sztrájk-követeléseinek teljesítése. Az érdekvédők szerint a kormány megint csak ígérgetett, így megkezdték egy esetleges őszi munkabeszüntetés előkészítését, hiszen a bíróság mindenben nekik adott igazat a sztrájk idején még elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatban - írja a Népszava.

Akár be is zárhatnak a bölcsődék Pécsett, mivel a dolgozók többsége a munkabeszüntetés mellett áll. Szűcs Viktória szakszervezeti elnök a Pécsi Újság.hu-nak elmondta: egy bírósági döntés értelmében még kötelező szolgáltatást sem kell nyújtaniuk sztrájk esetén - írja a pecsistop.hu.

Az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya miatt őszre sztrájkot terveznek a kisgyermeknevelők, így akár egy hétre vagy több időre is bezárhatnak a magyarországi bölcsődék. Ilyen még soha nem történt az intézmény több mint százhatvan éves honi történetében. Azok, akikre az ország a legkisebbeket bízza, olyan keveset keresnek, hogy sokan közülük másodállást vállalva takarítanak vagy éppen a krumpliföldeken dolgoznak – írja a Magyar Nemzet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) valószínűleg a Kúriához fordul jogorvoslatért, miután a Fővárosi Törvényszék zöld utat adott a sztrájk megszervezésének a szociális ágazatban. Ennek esélye egyre nő, hiszen a tegnapi ágazati egyeztetésen sem derült ki, mit jelent a szociális intézményrendszer átszervezése és mikor léphet életbe a béremeléseket is rögzítő, ehhez kötött életpálya-modell – írja a Népszava.

Bruno Costantini, az Európai Nyugdíjas Szakszervezet (FERPA) főtitkára megbeszélést tartott a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozata vezetőivel, a szeptemberi budapesti FERPA kongresszus előkészítéséről.