A közlekedési szakszervezetek legalább 5 százalékos béremelést akarnak, míg a fővárosi önkormányzat a nulla százalékot tartaná kívánatosnak. A MÁV és a BKV is leállhat, ha nem lesz megállapodás – írja a Népszabadság.

A Magyar Taxisok Szakszervezete nyílt levélben közölte, hogy csatlakoznak a február 13-ra (szombat) meghirdetett fővárosi pedagógustüntetéshez – olvasható a 168 óra oldalán.

Csaknem egyhangúlag a sztrájk mellett döntött tegnap a Vasutasok Szakszervezetének választmánya arra az esetre, ha továbbra sem járnak eredménnyel a MÁV vezetésével folytatott bértárgyalások. Mivel a másik „erős” érdekképviselet, a VDSZSZ Szolidaritás is hasonlóan foglalt állást, egyre nagyobb az esélye a munkabeszüntetésnek – írja az mno.hu.

Amennyiben a kormány rövid határidőn belül nem áll elő konkrét javaslatokkal, úgy országos demonstrációba kezdhetnek a taxisok. Nem akarják megvárni a kormány által kért másfél hónapot – tudta meg a vs.hu.

A központosítás, a tananyag és a bürokrácia csökkentéséért, megfelelően előkészített reformokért, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemeléséért, a tanári életpályamodell korrekciójáért és az oktatási rendszer bérfeszültségeinek feloldásáért, valamint a „rendszerszintű hibák” orvoslásáért demonstráltak pedagógusok, szülők, diákok és civilszervezetek képviselői Miskolcon szerda este. A tüntetésen néhány ezren voltak.

Az országos pedagógustiltakozást elindító Miskolcon 5 ezren, Budapesten 600-800-an tüntettek a kormány oktatáspolitikája ellen, emellett kilenc másik városban is tartottak szimpátiatüntetéseket. A tüntetések fő üzenete az volt, hogy elfogyott a tanárok türelme, az oktatást alapjaiban kellene újragondolni, a Klebelsberg-központot pedig meg kell szüntetni – írja az Index.

Minden várakozást felülmúlt a miskolci pedagógustüntetés: ötezren vonultak a szakadó esőben – írja a 24.hu.

A Herman Ottó Gimnázium pedagógusai által szervezett tüntetésen a rendőrség jelentése szerint ötezren vettek részt. A miskolci Hősök terén elhangzott beszédek során többször követelték a Klik megszüntetését, emellett pedig a köznevelési kerekasztal bojkottjára szólítottak fel. Mint az elhangzott: a bicikli szétesett, és javíthatatlan. – írja az mno.hu.

A pedagógus társadalom nagyobb felelőséget érez a gyerekek jövője iránt, mint azok, akik ezt az országot irányítják - mondta Galló Istváné a Hősök terén összegyült tömegnek. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint azonban ez a tiltakozás nem állhat meg itt, ezért február 13-án a Parlament elé mennek.

Bojkottra szólította fel a felelős szervezeteket a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a miskolci pedagógustüntetésen, hogy tartsa távol magát a csonka köznevelési kerekasztaltól, melyet az Emmi hívott össze. Mendrey László azt mondta, a távollétével tiltakozzanak a szervezetek a cinikus hatalom ellen, és jelezzék, hogy elfogyott a türelem, nincs több belátás.

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ