A szerdán megjelent, és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében megszűnik a névtelen adományozás lehetősége Magyarországon a civil szervezetek részére - szúrta ki a 444.

A rendelet szerint az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak, ezeket az adatokat pedig elküldeni a kormánynak évente.

Ezek mellett azt is előírják, hogy mindenképp neveket kell írni, tehát akkor is, ha cégtől, vagy egyéb szervezettől érkezik az adomány. Ezekben az esetekben meg kell jelölni, ki áll az adományozó mögött, a cégeknél pedig a legalább 25 százalékban tulajdonosok neveit kell elküldeni a kormánynak.

Ez már nem az első szigorítás: 2017-ben előírták, a civil szervezeteknek, hogy ha egy év alatt 7,2 millió forintnál többet kapnak külföldről, akkor a “külföldről támogatott szervezet” plecsnit kell viselniük a hivatalos iratokon is, és meg kell jelölni a külföldi támogatókat. Ezt visszavonták az EU Bíróságának döntése miatt, helyette az lépett életbe, hogy a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.