Nagyjából minden mutató arra utal, hogy szemfényvesztés közelgő kilábalást emlegetni – erre jut a harmadik negyedéves GDP-adathoz illeszkedő jelentésében a Policy Agenda. Saját mutatójuk, a gazdaság fejlődés index (GFI) 0,94 százalékos értéke azt mutatja, hogy szinte valamennyi ágazat teljesítménye változatlanul csökken, a még állva maradt cégek is megrogyhatnak – írja a napi.hu.

A magyar gazdaság teljesítménye a III. negyedévben javult ugyan az előzőhöz, az egy évvel korábbihoz viszonyítva azonban markánsan csökkent. Már éppen megindulni látszott a járvány okozta válságból a kilábalás, de a járvány második hulláma nyomán még a talpon maradt cégeknél is újra gazdálkodási nehézségek lesznek és tömegesen igen rossz helyzetbe kerülhetnek a gyermeket nevelő családok és a nyugdíjasok. A veszélyhelyzettel együtt járó korlátozások, a munkahely és a munkajövedelem elvesztése, a kényszerűen megváltozott oktatás alapvető megélhetési, életviteli gondokat fog okozni.

A bruttó hazai termék csökkenése a válság második hulláma következtében a negyedik negyedévben ismét jelentős lesz. Így éves szinten 7-8 százalékos GDP csökkenés várható, amely meghatároz valamennyi makrogazdasági folyamatot - várja a Policy Agenda. Az ipari termelés csökkenése 10-12 százalék, az építőipari termelésé 5-6 százalék lehet, de számolni kell a foglalkoztatottság újabb szűkülésével és a munkajövedelmek korábbi jelentős emelkedésének lassulásával.

A vállalkozások várják a jövő évi adórendszerben a gazdálkodásukat könnyítő adóváltozásokat, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó jelentős mértékű és hatékony bérezést segítő kormányzati megoldásokat. Mindenképpen szükséges a vállalati szektor további és újabb állami támogatása mellett a háztartások megélhetési körülményeit javító pénzügyi segítség. Nélkülözhetetlen megoldás lesz a családok pénzügyi segítése, a munkahelyeket megőrző állami támogatási formák alkalmazása a későbbi növekedés érdekében.

A munkaerő-felvétel módszertana alapján számított munkanélküliségi ráta a július és szeptember közötti három hónap átlagában 4,4 százalék volt, 1 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. Az álláskeresők közel harmada legalább egy éve nem talált elhelyezkedési lehetőséget. A GFI index háztartási indikátorai jelzik a családok számára kialakult megélhetési nehézségeket. A járvány második hullámának gazdasági hatásai tovább növelik annak a veszélyét, hogy érdemi támogatás hiányában az eddig relatív biztonságban élő családok élete ellehetetlenül. A járvány kitörése után a munkajövedelem több mint kétszázezer foglalkoztatott számára jelentősen csökkent, vagy el is veszítették azt. Azóta ezek a családok a csekély megtakarításaikat feltehetően fel is élték.

Az újabb válsághullám már egyértelműen az anyagi biztonságuk megszűnését okozza.

A lakossági fogyasztás elmúlt években megszokott bővülése az újabb szigorítások és jövedelemszerzési nehézségek következtében az idén nem várható.

A csökkenő foglalkoztatás, a jelzett létszámkorrekció miatt 2020-ban éves átlagban a reálkeresetek valamelyest emelkedhetnek. Az év végi kiegészítés ellenére a nyugdíjak egyértelműen veszítenek reálértékükből. A 2020 elejéig tartó dinamikus béremelkedés, hitelezési expanzió lassul, a családvédelmi programmal megalapozott magas fogyasztói bizalom is csökken.

Az éves fogyasztói árindex előrejelzésük szerint 4,2 százalék körüli lehet. Az államháztartás szeptember végi változatlanul magas összegű, és növekvő tartozása egyértelműen arra utal, hogy a kormányzati kommunikációban megjelöltnél lényegesen nagyobb mértékben lépi túl az idei hiány a költségvetési törvényben foglalt értéket.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.