A Nat a köznevelés szemléleti alapjainak meghatározásával kiegészíti a gyermekek, tanulók családban megvalósuló nevelését, erősíti ezzel a hazához és a nemzet történelméhez való kötődést, a generációk közötti kapcsolatot, a közös kulturális gyökereket, az anyanyelv használatát. Így rögzíti azt a minden magyar emberben közös tudást, amely megalapozza a nemzeti identitást – áll az új Nemzeti Alaptanterv alapvetésében.

A szöveget péntek este 10 órakor tették közzé a Magyar Közlönyben. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője napközben már tudatta, hogy elkészült a Nat, amelyet az idén már be is kell vezetni az iskolákban. Szeptemberben az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon már az új szöveg alapján kell tanítani a gyerekeket. Ehhez képest nehezen érthető, hogy alig több mint fél évvel a tanév kezdete előtt, péntek késő este publikálják a módosításokat. Az történt, amit Gulyás Gergely már előre vetítettaz eredeti tervektől eltérően nem totális cserét hajtottak végre, hanem a régi szöveget módosították.

Pedig 2017-ben  a kognitív pszichológiával és idegtudománnyal foglalkozó Csépe Valéria vezetésével a szakértők még azzal az ambícióval láttak munkához, hogy olyan horderejű változást hozzanak el az iskolában, amelyet Klebelsberg Kunó idején láttunk Magyarországon. Ám a szakértők által letett anyagot a kormány nem találta megfelelőnek, így egy kevéssé átlátható átdolgozási folyamat kezdődött.

Ezután a klebelsbergi álomra alighanem már kevesen emlékeztek, a fordulat minden bizonnyal el is marad, noha a Nat azért hoz változásokat. Például csökkenti a diákok terheltségét azzal, hogy a korábbinál alacsonyabban maximálja a heti óraszámot: ez az alsó tagozat első három évében 24 óra, a negyedik évben 25, utána 28, majd 30 óra, végül a 9-12. évfolyamra 34 óra lesz a felső határ.

Korábban híre ment annak, hogy eltűnik a Nat-ból a médiaismeret óra, ám kötelezően választandó tárgyként szerepel a dokumentumban. Ezzel ellentétben igaznak bizonyult a Magyar Nemzetnek az az információja, hogy megjelenik az irodalom-tananyagban mások mellett Agatha Christie krimiszerző, ahogyan feltűnik benne Csukás István, George Orwell, Wass Albert is.

Az általános iskolákban – szintén a már beharangozottaknak megfelelően – új tantárgy is megjelenik, a technika és tervezés, amely az életben felmerülő gyakorlati problémák megoldásához akar segítséget nyújtani. Alapvető technikai folyamatokat  kell elsajátítani, a cél pedig az, hogy hosszútávon a tantárgy segítse a pályaorientációt, az életpályatervezést is.

A Nat részletes elemzésére azonban akkor lesz mód, ha a szakemberek is részletesen végigrágják a szöveget, erre ugyanis a kormányon kívüli világban dolgozó szakértőknek a közzététel előtt nem volt lehetőségük, a szöveget meg, ugye, este tíz órakor tették közzé.  Ugyanakkor a támogatóknak kevés idő is elég volt a szöveg feldolgozásához. A távirati iroda már 5.55-kor közzétette a Pedagógiai Innovációért Egyesület közleményét, amelyben a szervezet rögzíti:

A módosított Nemzeti Alaptanterv lehetőséget biztosít arra is, hogy egy-egy fontos témát több tantárgy ismereteit és módszereit felhasználva, multidiszciplináris módon dolgozza fel az iskola, így elérhető a diákok nagyobb érdeklődése és hatékonyabb tanulása is. Az új NAT minden bizonnyal feladatot ad a köznevelés szereplőinek, de keretrendszere fejlődést rejtő utat jelöl ki számunkra.

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.