Az egyetlen járható út az összefogás útja, egy korszerű, demokratikusan működő szövetséget kell teremteni, hogy ne verhessenek éket kormány- és köztisztviselő, buszvezető, vasutas, pedagógus és szakszemélyzet közé - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke csütörtökön Budapesten.

A MaSzSz abból az alkalomból tartott megemlékezést, hogy 125 éve vonultak fel először a magyarországi dolgozók követeléseikkel május elsején Budapesten, a Városligetben.

A több mint 200 ezer tagot számláló MaSzSz elnöke a tájékoztatás szerint felhívta a figyelmet a versenyszféra és a közszféra összefogásának fontosságára, valamint a civil mozgalmakkal való szorosabb kapcsolat kialakítására és az állampolgári kezdeményezések támogatására.

A szakszervezeti vezető a közlemény szerint emlékeztetett: Chicagóban 1886. május elsején 350 ezer munkás lépett sztrájkba a nyolcórás munkaidőért, akikbe az ellenük kivezérelt rendőrség belelőtt. Ha nem teszünk meg mindent az egység létrejöttéért, akkor sorra veszítjük el, amiért az elődök egyszer már megharcoltak - fogalmazott Kordás László a tájékoztatás szerint.

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.