A szociális párbeszéd rendszerváltozást követő története nem választható el a kormányok történetétől. Mindegyik kormány igyekezett a maga képére formálni a szociális párbeszéd rendszerét, amivel természetesen a saját értékeit, törekvéseit is kifejezte.
Mindazonáltal ha korszakokat kívánunk megkülönböztetni, nem épült ki minden kormányváltással új rendszer. Másfelől arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a rendszer 1990-ben nem a semmiből nőtt ki: bizonyos, kifejezetten előre mutató gyakorlatról már 1990 előtt is beszélhetünk.
Ennek megfelelően az országos szintű szociális párbeszéd – amit érdekegyeztetésnek is nevezünk – öt korszakát indokolt megkülönböztetni:
o Országos Érdekegyeztető Tanács (1988. XII. 1. – 1990. VIII. 1.)
o Érdekegyeztető Tanács (1990. VIII. 1. – 1999. IV. 21.)
o Országos Munkaügyi Tanács (1999. IV. 21.– 2002. VI. 26.)
o Országos Érdekegyeztető Tanács (2002. VI. 26. – 2011. VII. 22.)
o Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) 2011. X. 11. – Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) 2012. II. 22.-
Országos Érdekegyeztető Tanács (1988.december 1. – 1990. augusztus 1.)
A szociális párbeszéd megújítása terén a rendszerváltozást megelőző időszak legjelentősebb intézkedése egy makroszintű fórum, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megalakítása. Létrehozásának közvetlen célja az akkor még létező állami (adminisztratív) bérszabályozás felváltása egy korszerű, bértárgyalásos rendszerrel. Az OÉT formálisan nem tagozódott oldalakra, de a tripartizmus jegyeit mégis tartalmazta: abban csak munkavállalói és munkáltatói érdekképviselet, illetve a kormány képviselői kaphattak helyet. Összetétele természetesen az akkori viszonyokat tükrözte – értelemszerűen az akkor létező szereplők vehettek benne részt. Így a munkavállalókat a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT), a munkáltatókat elsősorban a Gazdasági Kamara, valamint az ipari, a fogyasztási és a mezőgazdasági szövetkezetek érdekképviseletei, valamint a kisiparosok és a kiskereskedők közös delegáltja képviselte. A kormányt a gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint az Országos Tervhivatal és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke képviselte. 21
A minimálbér megállapítása már ekkor a fórum hatáskörébe került. A döntési rendszer sajátossága volt, hogy a kormány, a SZOT és a Gazdasági Kamara ellenében nem lehetett megállapodni, azaz e szervezetek vétójogot kaptak.
Az OÉT összesen 8 plenáris ülést tartott, amelyeket a média nagy figyelemmel – élőben, de zártláncú közvetítésű TV-n keresztül – követett.
Érdekegyeztető Tanács (1990. augusztus 1. – 1999. április 21.)
A rendszerváltozást követő első kormány – az Antall kormány – 1990. május 23-án alakult meg. Ehhez képest igen korán, már augusztus 1-én létrejött az új makroszintű egyeztető fórum, az Érdekegyeztető Tanács (ÉT). A „gyors” minősítés különösen akkor indokolt, ha figyelembe vesszük, hogy az ülést alapos előkészítés előzte meg. A gyorsaságnál azonban fontosabb, hogy az ÉT akkor kialakított működési rendje kormányokon átívelően – gyakorlatilag 2011-ig – határozta meg a makroszintű párbeszéd rendszerét.
Szervezete, működése
Az ÉT háromoldalú fórum: 7 (később 6) szakszervezeti konföderáció, 9 munkáltatói érdekképviselet, valamint a kormány képviselői alkottak 3 oldalt. (A résztvevők körét semmilyen törvény nem szabályozta – mint ahogyan az ÉT-ről sem volt törvény –, a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek elfogadták egymást tárgyaló partnerként.) Az ÉT plenáris ülésen tárgyalta meg az előterjesztéseket. Előtte az illetékes szakbizottság1 is megvitatta azokat. Ugyancsak a hatékony működést segítette, hogy a kormányzati oldal elnököt (a mindenkori Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára), a szociális partnerek pedig rotációs rendszerben – a munkáltatói érdekképviseletek 2, a szakszervezetek 3 havi váltásban – soros elnököt delegáltak, akik előkészítették és koordinálták az oldal munkáját, nemcsak a plenáris ülésen, hanem az ülések között is.
Az ÉT munkáját Titkárság segítette. A Titkárságba minden oldal egy-egy titkárt delegált. A titkárok köztisztviselők voltak. Feladatuk az oldalak munkájának összefogása és koordinálása volt. A titkárokat az érintett oldalak javaslatai alapján a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter nevezte ki. A Titkárság elhelyezéséről és működésének feltételeiről a Munkaügyi Minisztérium, illetve jogutódja gondoskodott.
Az ÉT működését részletes Alapszabályba foglalta, amelyet 1991. szeptember 20-án konszenzussal fogadtak el, annak az alapelvnek megfelelően, hogy az ÉT-t érintő kérdésekben a konszenzus elve érvényesül. 22
Mivel foglalkozott?
Amíg az OÉT alapvetően munkaügyi kérdésekkel (elsősorban bér és foglalkoztatás) foglalkozott, addig az ÉT gazdasági kérdésekről is konzultált – mégpedig nem általánosságban, hanem konkrét kormányzati intézkedések (előterjesztések) tervezeteit vitatta meg, így részévé vált a döntés-előkészítési folyamatnak.
Jogosítványai
Az ÉT alapvetően konzultációs fórum volt, bár néhány kérdésben a Munka Törvénykönyve egyetértési joggal ruházta fel. (Az egyetértési jog az Alkotmánybíróság 2008. október 13-i döntése nyomán kikerült a rendszerből.) A résztvevők viszonylag nagy száma miatt elvárás volt az oldalankénti előzetes közös álláspont kialakítása. Erre elsősorban az késztette a résztvevőket, hogy a szavazati jog nem az egyes szervezeteket, hanem az oldalakat illette meg. Megállapodás csak konszenzussal volt hozható, egy „tartózkodás” azonban még nem akadályozta meg a konszenzus létrejöttét.
Nyilvánosság
Az egyes napirendeket írásos előterjesztés alapján tárgyalták meg, amelyet az adott ülés előtt, meghatározott határidővel kellett benyújtani. Az ülések nyilvánosak voltak, így a sajtó képviselői is részt vehettek rajtuk. Az ülésekről állásfoglalás (tájékoztató) készült, amely a Magyar Közlönyben megjelent.
Főbb tevékenységek
Az 1990-94 közötti időszak jelentőségét az adja meg, hogy ebben az időszakban olyan alapvető törvények születtek, amelyeknek nem voltak igazán előzményei, vagy merőben más alapokon születtek meg, mint a rendszerváltás előtt. Így pl. a munka világában a Foglalkoztatási tv., a Munka Törvénykönyve, a Szakképzésről szóló tv., a Munkaügyi ellenőrzésről szóló tv., vagy a gazdasági jogszabályok közül a privatizációs törvények, a különböző adótörvények.
Az ÉT minden évben megvitatta a költségvetés tervezetét is. Év végén pedig bértárgyalásokra került sor, ahol megállapodás született a következő évi minimálbérről és ajánlást fogalmaztak meg a vállalkozások számára a következő évi béremelésről, bérpolitikáról. A bértárgyalások idővel egyre inkább jövedelempolitikai megállapodássá fejlődtek, miután az adórendszer illetve a gazdasági és munkaügyi szabályozás egyes kérdéseire is kiterjedtek.
1990. október 28-án (vasárnap) az ÉT-ben született megállapodás az ún. taxisblokád következtében kialakult helyzet feloldására. Az ülés – amelyet a televízió egyenes adásban közvetített – országos ismertséget szerzett a testületnek, ugyanakkor olyan elvárásokat is gerjesztett, amelynek az nem tudott, nem tudhatott megfelelni.
Az 1994. évi kormányváltás nem érintette az ÉT szervezetét, változás legfeljebb annyiban volt érezhető, hogy a kormányzati oldalon gyakrabban jelent meg miniszter, sőt az 1994. július 22-i ülésen a miniszterelnök is részt vett, egy héttel az új kormány megalakulása után (az új miniszterelnök „bemutatkozó látogatása” a kormányzás kezdetén később hagyománnyá – azaz elvárássá – vált). Horn Gyula ezen az ülésen a kormányzati ciklus egészére vonatkozó, átfogó társadalmi-gazdasági megállapodást (TGM) kezdeményezett. A tárgyalások az ÉT-ben el is kezdődtek, azonban – bár számos egyeztetésre került sor – megállapodás több ok miatt nem jött létre. 1995. március 12-ét követően pedig már a Bokros-csomag intézkedései domináltak a tárgyalásokon.
Természetesen az ÉT működését számos konfliktus is terhelte, ami részben a gazdasági nehézségekkel, az ezek feloldására irányuló kormányzati intézkedésekkel magyarázható, részben pedig annak következménye, hogy a rendszerváltozás új intézményei még nem szilárdultak meg, a szereplők igyekeztek a kereteket számukra előnyösen tágítani. A szociális partnerek elsősorban nagyobb beleszólást szorgalmaztak a jogalkotásba, míg a kormányzati oldal azt vetette fel, hogy szabályozni kellene a részvétel feltételeit is. A téma az 1996. május 17-i ülés napirendjére került, ahol igen részletes állásfoglalást fogadtak el az ÉT működésének továbbfejlesztéséről. Ezt követően e témában számos egyeztetésre került sor, megállapodás azonban a kormányzati ciklus végéig nem jött létre.
Országos Munkaügyi Tanács (1999. április 21. – 2002. június 26.)
Az első Orbán kormány szakítani kívánt elődeinek gyakorlatával. Felfogása szerint a szakszervezetek nagypolitikai ügyekbe kívánnak beleszólni, miközben a munkahelyi érdekvédelmet elhanyagolják. Ennek megfelelően a tájékozódási és a konzultációs jog elfogadható, de a döntéshozatalban már ne legyen jelen. Néhány hónapos előkészítést és vitát követően 1999. április 21-én az Érdekegyeztető Tanács Országos Munkaügyi Tanáccsá (OMT) alakult át. (Ez volt az ÉT 8. ülése az új kormány működése idején.) Emellett létrejött a Gazdasági Tanács (GT), valamint az Európai Integrációs Tanács és a Nemzeti ILO Tanács.
Az Országos Munkaügyi Tanács gyakorlatilag az ÉT szerepkörét töltötte be, azzal a különbséggel, hogy az OMT – pontosabban a kormány – gazdasági konzultációkkal nem kívánt foglalkozni. Utóbbi feladat a Gazdasági Tanácsba került. Az OMT alapszabálya első alkalommal tartalmazott szabályokat a részvételre vonatkozóan, lényegében átvéve a társadalombiztosítási önkormányzatok megválasztásánál használt rendszert. Ezek a szabályok a gyakorlatban nem alakították át a részvevők körét, nem is volt ilyen cél a megalkotásukkal.
Gazdasági Tanács
A Gazdasági Tanács inkább a világ számos országában működő gazdasági és szociális tanácshoz hasonlítható konzultációs fórum. A Gazdasági Tanács létrehozásának célja az volt, hogy egy asztalhoz üljön valamennyi olyan gazdasági érdekképviselet, amely képes befolyásolni a gazdasági folyamatokat. Az ÉT-ben, illetve az OMT-ben helyet kapó 6 szakszervezet és 9 munkáltatói érdekképviselet mellett a Nemzeti Bank, a gazdasági kamarák és a befektetők szervezetei is meghívást kaptak.
Európai Integrációs Tanács
Az Európai Integrációs Tanács (EIT) célja a csatlakozási felkészülés segítése illetve, hogy a kormány és a szociális partnerek EU integrációval kapcsolatos belföldi és nemzetközi tevékenysége a lehető legnagyobb összhangban történjen. Ezért az EIT konzultált, illetve tájékoztatást kapott a csatlakozási felkészülésről és a csatlakozási tárgyalások menetéről, továbbá a csatlakozással összefüggő nemzetközi eredményekről és fejleményekről. A Tanács ülésén a kormány megismertette a tanács tagjait a kormányzat integrációs törekvéseivel. Emellett az EIT megvitatta a munkaadók, a szakszervezetek, vagy a kamarák által benyújtott javaslatokat, kezdeményezéseit és meghallgatta az egyes tárcák beszámolóit az ágazati felkészülés helyzetéről.
Az EIT tagjai voltak
o a kormány képviselői (a kormányt a külügyminiszter képviselte),
o az OÉT munkavállalói oldalát alkotó hat szakszervezeti konföderáció, továbbá – állandó meghívottként – a Magyar Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága,
o az OÉT munkaadói oldalát alkotó kilenc munkaadói szövetség, továbbá – állandó meghívottként – a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetsége,
o a gazdasági kamarák (Magyar Agrárkamara, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara).
Az EIT-t a Külügyminisztérium működtette. Ülései nem voltak nyilvánosak.
AZ EIT a 2004. évi EU csatlakozással, küldetését teljesítve, megszűnt.
Nemzeti ILO Tanács
A Nemzeti ILO Tanács (NILOT) feladata a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a nemzetközi munkaügyi normák elősegítése érdekében hozott Egyezményében meghatározott tripartit tanácskozások lebonyolítása, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tevékenységéhez kapcsolódó nemzeti intézkedések elősegítése, a munka világát érintő nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatás, a nemzetközi együttműködés fejlesztése, a kormány és a szociális partnerek nemzetközi együttműködési törekvéseinek, eredményeinek ismertetése és elősegítése volt.
A NILOT tripartit szervezet volt, amelyben a munkaadói szervezetek, a munkavállalói szervezetek és a kormányzati oldal egyaránt hat-hat tagot delegált. A munkaadói, illetve a munkavállalói tagokat az OMT (2002-től OÉT) megfelelő oldalai jelölték.
Országos Érdekegyeztető Tanács (2002. június 26. – 2011. július 22.)
2002. július 26-án az újonnan funkcióba lépő kormány megállapodott a szociális partnerekkel az érdekegyeztetés új rendszeréről. Ennek eredményeként újjáalakult az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mint a makroszintű érdekegyeztetés legfontosabb átfogó fóruma. Az új rendszer az ÉT részvételi szabályait nem módosította. A változás elsősorban a fórumok közötti kapcsolat erősítésére irányult. Emellett az OÉT-ben ismét konzultációkra került sor a legfontosabb gazdasági jogszabályokról (adózásról, járulékokról, költségvetési törvényről), illetve a bértárgyalásokat is e körülmények figyelembevételével – egyfajta jövedelempolitikai tárgyalásként – folytatták le.
Az OÉT 2004. március 4-5-én, nem nyilvános ülésen tekintette át működését. Ennek következményeként, hosszas egyeztetések után az OÉT 2006. november 6-án támogatta az OÉT-ről és az Ágazati Párbeszéd Bizottságokról szóló törvények benyújtását. A törvényeket az Országgyűlés nagy többséggel támogatta, de a köztársasági elnök az OÉT egyetértési jogát megkérdőjelezve az Alkotmánybírósághoz fordult, amely helyt adott a beadványnak, és megsemmisítette az egyetértési jogot tartalmazó bekezdéseket. Végül az Országgyűlés ugyancsak nagy támogatottsággal, 2009 júliusában elfogadta az OÉT-ről és az ÁPB-kről szóló törvényeket (amelyeket az Orbán kormány később, az NGTT megalkotásával 2011-ben hatálytalanított).
Új fórumként alakult az Ágazati Tanács, amelynek feladata a kétoldalú – a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek közötti közvetlen – konzultációk és tárgyalások erősítésére Phare támogatással folyó, ún. ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB) szabályozásának a kialakítása lett.
Gazdasági és Szociális Tanács
A Gazdasági és Szociális Tanács (a továbbiakban: GSZT) 2004. augusztus 24-én alakult, első ülésén tájékoztatót hallgatott meg a készülő Nemzeti Fejlesztési Tervről. Második ülésére 2005. február 25-én került sor, amikor ismét a Nemzeti Fejlesztési Tervvel foglalkozott, és egyetértett a koncepcióval. Emellett elfogadta a Tanács alapszabályát is.
A GSZT – célja szerint - a nemzeti gazdasági és társadalompolitikai stratégiákról való magas szintű konzultáció fóruma volt. Létrehozásának célját, az Európai Unió normáinak is megfelelően, a szervezett civil társadalom képviseletének bevonásával a harmonikus és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés és az ehhez illeszkedő szociális modell kidolgozásának előmozdításában jelölték meg. Feladata volt a gazdaságot és a társadalmat érintő átfogó – makrogazdasági és társadalmi –problémák rendszeres vizsgálata, a gazdaság és a társadalom mindenkori állapotának értékelése és az ezek kezelésére javasolt nemzeti stratégiák megvitatása.
A GSZT résztvevői négy csoportot alkottak:
(1) Szakszervezeti csoport (azonos az OÉT munkavállalói oldalával).
(2) Gazdasági csoport: az OÉT munkáltatói oldala mellett itt találhatók a magyar gazdasági kamarák, valamint több jelentős gazdasági szervezet képviselői.
(3) Civil csoport – civil szervezetek képviseletével.
(4) A tudományos élet képviselői (az MTA jelenlegi és korábbi elnökei, valamint néhány tudományos társaság képviselői).
A GSZT 2004 és 2009 között 21 ülést tartott.
Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) 2011. október 11. – Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) 2012. február 22.
2011. május 27-én jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy a kormány újjászervezi az érdekegyeztetés „elavult” rendszerét és egy hatékonyabb, a gazdaság és a társadalom teljes egészét lefedő új szervezetet hoz létre. Május 30-án pedig a kormány – egyeztetés nélkül, tehát törvényellenesen – be is nyújtotta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról (NGTT) szóló törvényjavaslatot. A parlamenti vita sem tartott sokáig: július 4-én az Országgyűlés megszavazta a javaslatot.
Az NGTT – a törvény szerint – javaslatokat dolgoz ki, megvitat alapvető kérdéseket, véleményt nyilvánít a vállalkozásokat, a foglalkoztatást, illetve a társadalom széles körét közvetlenül érintő tervezett kormányzati intézkedésekről stb. Sajnos, ez utóbbi előzetesen, a tervezés szakaszában nem történik meg. (Az OÉT céljai között viszont szerepelt megállapodások kialakítása – s ami a legfontosabb: számos megállapodás született 20 év alatt –, valamint véleményt formált a munkaviszonyt érintő legfontosabb jogszabályokról. A vélemény-alkotásra a jogszabály meghozatala előtt került sor.)
Az NGTT 5 oldalú, 2016. május 22-e óta 6 oldalú fórum:
o Gazdasági Képviselői Oldal: OÉT Munkáltatói Oldal + gazdasági kamarák (9 + 3 = 12 fő),
o Munkavállalói Oldal (6 szervezet, 6 fő),
o Civil Oldal (Nemzeti Együttműködési Alap Tanács, 5 fő),
o Tudomány Képviselői Oldal (MTA, 4 fő, MKT 2 fő, MRK 2 fő; összesen 8 fő),
o Művészeti Oldal (MMA, 4 fő),
o Egyházi Oldal (4 egyház illetve egyházi szövetség, 4 fő).
A kormány csak állandó meghívott, tanácskozási joggal
A 2011. évi NGTT törvény évente legalább 4 plenáris ülés összehívását írta elő, a 2016. évi módosítással – amely kooptálta a művészeti oldalt, gyakorlatilag az Magyar Művészeti Akadémiát –, azért csökkentették kettőre az ülések számát, hogy így biztosítsanak lehetőséget a tanácsnak arra, hogy saját maga határozza meg az éves plenáris ülések számát – olvasható a törvénytervezet indoklásában.
Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) 2012. február. 22.-
Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az NGTT összetételénél fogva alkalmatlan bértárgyalások lefolytatására, ezért a kormány létrehozta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF). A VKF 3 oldalát egyoldalúan a kormány jelölte ki:
o Munkáltatói Oldal: VOSZ, MGYOSZ, ÁFEOSZ-Coop Szövetség (3 fő)
o Munkavállalói Oldal: Liga, Munkástanács, MSZSZ (3 fő)
o Kormány
Bár a plenáris ülések száma önmagában nem meghatározó, mégis érdekes összehasonlítani az ülések számát az egyes kormányzati ciklusokban.
Természetesen a fórumok működése mellett sok minden mást is lehetne elemezni, így pl. az oldalak közötti és az oldalakon belüli ellentéteket, ez azonban meghaladja ennek az írásnak a kereteit.
Milyen előnyök származhatnak a valódi érdekegyeztetésből?
A fórumok segítségével a konzultációk és a tárgyalások előmozdítják az érdekek feltárását, megfogalmazását, ütköztetését és végső soron érvényesítését. A párbeszéd javítja a szabályozás minőségét. A szabályalkotó – aki helyzeténél fogva, nem a gyakorlatban, hanem egy hivatalban tevékenykedik – találkozhat és véleményt cserélhet azokkal, akiknek majd alkalmazniuk kell az új szabályt, s közösen modellezhetik az új szabályozás várható hatásmechanizmusát (előnyeit, hátrányait). A részvétel a szabályozás kidolgozásában elősegíti a szándékok megismerését, megértését, és ezen keresztül kedvezőbb fogadtatás érhető el. A problémák előzetes megfogalmazásával és esetleges előzetes orvoslásával megelőzhetők a konfliktusok, illetve lehetőség nyílik a már kialakult konfliktusok közös megoldására. Végül, de nem utoljára: az érdekegyeztetés, a párbeszéd a hatalom gyakorlásának egyik demokratikus formája, és ebben a minőségében hozzájárul a politikai demokrácia fejlődéséhez. Aki nem szólhat bele az őt érintő szabályokba, kiszolgáltatottá válik.
1 Az ÉT mellett számos, általában 10 (szintén tripartit) szakbizottság működött, melyekben az ÉT tagszervezetei által delegált szakértők tárgyalták meg az előterjesztések szakkérdéseit.
