A koronavírus-járvány az egyik legnagyobb változást a munkahelyeken hozta, még pedig a távmunka széles körű elterjedésével. Idén tavasszal szinte az összes járványügyi korlátozást feloldotta a kormány, így elhárultak az akadályok az irodai visszatérés elől. Bár még továbbra is rengetesen dolgoznak otthonról, mégis sok munkaadó szeretné, hogy visszatérjen az élet a régi kerékvágásba, a dolgozók pedig az irodába. Mennyi esélye van, hogy hosszú távon is bevett gyakorlat marad home office? Számolhatunk-e tömeges irodai visszatérésre szeptembertől? A Pénzcentrum cikke.

Sokak számára vált megszokottá az utóbbi két és fél évben, hogy tartósan otthonról dolgoznak. A koronavírus-járvány idén erősen csillapodott, már a Covid miatti veszélyhelyzetet is visszavonta a kormány, így papíron semmi akadálya annak, hogy mindenki újra naponta bejárjon a munkahelyére. Ugyan munkaadók nagy része ezt szeretné elérni, azonban a munkavállalók jó része nem tervez visszatérni a járvány előtti mindennapokhoz. Az utóbbi egy év során ráadásul a munkavállalók voltak előnyben, hiszen a munkaerőhiány miatt komoly verseny alakult ki a cégek között a legjobb jelentkezőkért. Most viszont könnyen lehet, hogy fordul a kocka, ennek az okait szedtük össze a CNN cikke alapján.

Van, amit nem lehet otthonról

A pandémia alatt sok munkahelyen elkerülhetetlen volt, hogy teljes mértékig digitális működésre álljanak át, azonban a 100%-ig virtuális munkavégzés egyszerűen nem ugyanaz, mint a hagyományos, fizikai jelenlét.

Olyan fontos üzleti mutatók csökkenhetnek a teljes távmunka hatására, mint a teljesítmény, a produktivitás vagy a növekedés, ezek pedig kulcsfontosságú szempontok egy globális gazdasági válság küszöbén.

Home office mellett egyszerűen nem lehet úgy személyes kapcsolatokat építeni, ahogy azt a cégvezetők elvárnák a sikeres munkahelyi együttműködéshez, a kreatív munkához és az általános jó légkörhöz. Nem helyettesíthető a közvetlen kommunikáció és a gyors reagálás, problémamegoldás, amit a munkahelyi jelenlétnél egyébként természetesen veszünk, mindez pedig elengedhetetlen a komplex és innovatív munkavégzéshez.

Pontosan az előbb említett problémamegoldás és ötletelés nélkül képtelenek lesznek a cégek megfelelően reagálni a piaci változásokra, a gazdasági kihívásokra és az új ötletekre. Az ilyen meetingeket sokkal praktikusabb személyesen lebonyolítani, ilyenkor könnyebb egymásra reagálva ötletelni, közösen megtervezni egy projektet a tárgyalóasztal mellett, mint Teams-en vagy Zoomon. Ezzel szemben távmunkában könnyebben elterelődik az ember figyelme, otthon hamarabb esik ki az ember a beszélgetés folyamából. Azonban nem csak az ad pluszértéket a személyes megbeszéléseknek, milyen munka zajlik ott.

A munkahelyen akarva-akaratlanul is belefutunk másokba a folyosón vagy ebéd közben, és pont ezek a véletlen találkozások adta lehetőségek vesznek el teljesen az otthoni munkavégzésnél.

Eltűnhet a távmunka teljesen?

A munkaadók és a munkavállalók is nehéz döntés előtt állnak a következő hetekben. Nyilván a munkáltatók kötelességüknek érzik, hogy empatikusak legyenek az alkalmazottaik igényeivel kapcsolatban, valamint szem előtt tartsák az ott dolgozók egészségét és biztonságát, mikor átgondolják, milyen szabályokat kell betartani a fertőzésvezsély minimalizálásához. A valóságban viszont lesznek olyan munkavállalók, akik továbbra is teljesen otthonról szeretnének dolgozni, ami egy adott cég érdekeivel ütközhet. Ugyanúgy, ahogy a munkavállalók olyan helyet keresnek, mely legjobban megfelel az igényeiknek, úgy a cégek is igyekeznek azokat az emebreket megtalálni, akik a legjobban illeszkednek a kultúrájukhoz. Ha ez azt jelenti, hogy el kell engedni azokat, akik nem hajlandóak visszatérni az irodai munkavégzéshez, akkor annak szomorú vége lehet. A panaszkodó, elégedetlen kollégák, akik nem értenek egyet a vállalati döntésekkel könnyen megmérgezhetik a munkahelyi légkört.

Ennél is fontosabb viszont, hogy a munkaadók egyértelműen kommunikálják a náluk elvárt munkahelyi kultúrát, ugyanis a megfelelő embereknek óriási pozitív hatása lehet a produktivitásra, ami egy közelgő válságban akár a túlélés kulcsa lehet.

Kétségtelenül lesznek olyanok, akik nem értenek együtt valamilyen munkahelyi döntéssel, de a vezetők feladata, hogy olyan együttműködést építsenek ki az alkalmazottaikkal, hogy továbbra is működni és nőni tudjon egy cég. Szintén az ő kötelességük olyan megoldást találni, mely nem csak a tulajdosoknak, hanem a munkavállalóik számára is megfelel: egyszerre kell nyereséget produkálniuk, és biztos munkahelyet nyújtaniuk. A járvány alatt elsajátított rugalmasságnak mindkét fél felé jelen kell lennie: a munkavállalóknak továbbra is alkalmazkodniuk kell valamennyire, különösen, ha a munkahelyük reptációja forog kockán.

Ugyan a hibrid munkavégzés nem fog eltűnni, de az a helyzet meg fog szűnni, hogy a munkavállalók kijelenthetik, hogy aznap nem mennek be az irodába.

Forrás: Pénzcentrum

 

 

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.