Elindult a minisztériumok karcsúsítása a 24.hu-hoz eljutott információk szerint. A Kormányzati Tájékoztatási Központ arról nem adott pontos információt, hogy a különböző tárcáknál, illetve a hozzájuk tartozó szervezeteknél hány munkahely szűnik meg, de kérdésünkre megerősítette a spórolási szándékot:

Az elhúzódó háború, a háborús gazdasági válság és energiaválság miatti többletkiadások miatt a kormány még inkább fontosnak tartja, hogy magán is spóroljon, ezért létszámtakarékosságot rendelt el a minisztériumokban.

Azután fordultunk a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökséghez, hogy az egyik tárcához tartozó közel tucatnyi szervezetnél 40 munkahely megszüntetéséről döntöttek egy olyan kormányhatározatra hivatkozva, amely nem nyilvános. Miután az erről szóló belső levél eljutott szerkesztőségünkhöz, azt kértük a Miniszterelnökségtől, hogy tájékoztasson a szóban forgó, 4057/2022-es számú határozatról. A kancellária ezek után írt a létszámtakarékosság elrendeléséről. Ennél többet azonban – hiába érdeklődtünk a konkrétumokról – nem árultak el.

Korábban egymásnak ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy lesz-e leépítés az állami szférában és a minisztériumokban, vagy sem. Több minden utalt arra, hogy lesz.

  • A június elején bejelentett megszorítások között előirányozták, hogy a központi költségvetés kiadásait az idén 10 százalékos mértékben, 581 milliárd forinttal kell csökkenteni. Vagyis az államnak magán is spórolnia kellett.
  • Június közepén a Népszava arról írt, hogy jelentős leépítés jöhet a közszférában, miután – a jövő évi büdzsé tervezete szerint – a központi „költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszámleépítésekből” 30 milliárd forintot akar megspórolni a kormány. A Miniszterelnökség erre akkor csak annyit írt: „az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van.” Létszámkorlátozásról vagy -takarékosságról ekkor még nem volt szó, Gulyás Gergely azt pedig egyenesen álhírnek nevezte, hogy a kormányhivataloknál készülnének elbocsátásokra.

Ám aztán megjelent olyan hír is, mintha nem is létezne ilyen terv.

  • Arról szintén a Népszava írt, hogy a tervezett spórolás aligha a minisztériumokat érinti, mert a 2023-as költségvetési tervezet a központi kormányzatban 2022-ről 2023-ra nem hogy csökkenne, de tovább nő a foglalkoztatottak létszáma. A napilap arról írt, hogy az idei adatok szerint a minisztériumok központi igazgatásában 11 ezer 995 álláshely van, ez jövőre 12 ezer 520-ra emelkedik, vagyis „az ígért spórolás helyett bő 500 fővel többen dolgoznak majd a minisztériumoknak.”

Ennek viszont ellentmondani látszik a lapunknak most elismert „létszámtakarékosság”. Miután a Miniszterelnökség nem írt pontos számokat, ezért kérdéssel fordultunk az összes minisztériumhoz, hogy konkrétan hány ember elbocsátását tervezik. Az Igazságügyi Minisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium érdeklődésünkre nem cáfolta az elbocsátások tényét, ugyanakkor a válaszukban megismételték a Miniszterelnökség által írtakat, azaz konkrét számokat tőlük sem kaptunk.

Forrás: 24.hu

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.