Általános a rosszkedv a magyar kis- és mikrovállalkozók között, ha a munkaerőpiaci helyzetre kérdez rá valaki. Minőségi munkaerő, szakmunkás egyáltalán nincs, segédmunkás csak elvétve.

A mindig elegáns, jól fésült 40 év körüli hoteltulajdonos borostásan, rosszkedvűen érkezik. Nem ismerni rá az egykori nők bálványára. Együttérzően érdeklődik az ember, hogy biztos a járvány miatt csődbe ment. Á dehogy, tele van a szállodám külföldiekkel, válaszolja. Kicsit olcsóbban adom a szállást és máris érkeznek – mondja. Akkor mi a gond? Nincs munkaerő. A hotel éttermét már bezártam, mert se pincér, se szakács, örülök, ha takarítót és recepcióst találok. A karbantartó pedig én lettem, mert szakmunkást lelni esélytelen. Hirdetek minden fórumon, néha érkezik valaki, megegyezünk, de másnapra legtöbbször eltűnik a munkavállaló. Most éppen azon mesterkedem, hogy egy volt kollégát becsaljak, mert hetek óta nem jár be dolgozni és nem tudom vele aláíratni a kilépést. Már pénzt is ígértem neki, csak jöjjön be aláírni, de fél megjelenni, mert felvett előlegeket és attól tart, hogy visszakérem. Vajon, mi történhetett a munkaerőpiaccal kérdezem. A vállalkozó szerint úgy két-három éve omolhatott össze a munkaerőpiac, azóta farkastörvények uralkodnak-állítja. Jó lenne eladni a hotelt, de akkor mit csinálok.

Következő beszélgetőtársam egy sportoló, aki egy viszonylag jelentős cukrászüzem tulajdonosa. Régebben mosolyogva, duzzadó energiákat sugárzott, ha találkoztunk. Imádta a mozgást, a versenyeket. Most egy leharcolt furgonnal érkezik. Hallom aljas módon kirúgtad a szállítód, mondom neki. Panaszkodott, hogy két gyereket kell eltartania és ilyet tettél vele. Így történt, már nem tudtam mit tenni, folyamatosan ivott. Micsoda? Az utolsó pillanatig tartottam, mert ismertem a családi helyzetét. A fél vevőköröm eltűnt miatta, mert már nem akartak vele a vevők szóba állni, de amikor már a volán mögé is részegen ült, akkor lépnem kellett. Most én vagyok a szállító, ami nagy baj, mert ha nem vagyok ott az üzemben, akkor meg az nem működik. Egyszerűen nem találok szállítót. Már a sírba visz ez a vállalkozás.

Harmadik beszélgetőtársam egy ács. Mint mondja, nagyon el van keseredve. Neki szüksége van segédekre, mert ha felmegy a tetőre, akkor valakinek fel kell adnia az anyagokat és a szerszámokat. Ő nem tud dolgozni segítség nélkül. Általában 2 segédre volna szüksége, de örül lassan, ha egy akad. A fluktuáció nála hatalmas. A jelentkezőket kizárólag a pénz érdekli, pedig mellette ingyen meg tudnának tanulni egy szakmát. Ez külön fáj neki, miután ő nagyon szereti a munkáját. Apja is ács volt. Ehelyett a segítői szinte csak az órát nézik, mikor kapják meg a napibért és mehetnek haza. Kilátástalannak látja a helyzetet.

Negyedik beszélgetőtársam egy kőműves. Van munka? – kérdezem. 3 évre előre egy sufnit nem tudok vállalni, annyi a megrendelésem. Hogyhogy? Minden szaki, aki ér valamit külföldön van, nincs mit csodálkozni, itthon csak a kontárok maradtak jószerivel. Külföldön még mindig kétszer annyit lehet keresni, mint itthon fele annyi munkával.

A kormányzati kommunikáció szerint soha ilyen jó helyzet nem volt a munkaerőpiacon, mint most. A munkanélküliség mélyponton.

A szakemberek szerint strukturális válság van a magyar munkaerőpiacon. Szabad, szakképzett munkaerő gyakorlatilag nincs, szakképzetlen munkavállaló még volna, de azok között, akik eddig nem keltek el, nem túl magas a munkavállalói motiváció.

Forrás: Piac és Profit