Februárban 104 ezerrel kevesebb magyarnak volt munkája, mint egy évvel ezelőtt. A KSH adatai alapján decemberről januárra 97 ezren vesztették el az állásukat, februárban azonban 14 ezren vissza tudtak térni a munkába. Ez azt jelenti, hogy a háromhavi átlagos foglalkoztatottság 50 ezres csökkenést mutat az egy évvel korábbihoz képest. Az ATV Híradó riportja.

A miniszterelnök az elmúlt egy évben többször megígérte, hogy pótolni fogják a járvány miatt kiesett munkahelyeket, de az még nem derült ki, hogy mennyi idő alatt.

A KSH legfrissebb adatai szerint eddig csak nőtt a munkanélküliek száma. Most februárban 213 ezer állástalan volt, ami 46 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy 4,5 százalékos lett a munkanélküliségi ráta. Azonban, ha 3 hónap adatait nézzük december és február között, akkor 50 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.

A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája egy év alatt 2,8 százalékponttal, 13,5 százalékra nőtt. Ez azt jelenti, hogy itt 25 ezerrel kevesebben dolgoznak. Az összes munkanélküli csaknem ötöde a fiatalok köréből került ki.

Februárban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 550 ezer fő volt, 14 ezerrel több, mint az előző hónapban. Jórészt a járvány gazdasági következményeként a tavaly februárihoz viszonyítva ugyanakkor 104 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak létszáma.

Kordás László híradónknak azt mondta: „van még tennivaló”. Híradónknak arról beszélt: a felpattanás lehet, hogy bizonyos ágazatokat nem is érintett, de az is előfordulhat, hogy kevesebb élőmunkával végzik el a vállalatok ugyanazt a feladatot. 

„Így jöhetett ki az, hogy ma 100 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban” – magyarázta Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Híradónk megkérdezte a szaktárcát, hogy mikorra várható a miniszterelnök által megígért munkahelyek pótlása. Erre nem válaszolták azt viszont megírták, hogy „a 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legkedvezőbb mutató az Európai Unióban, sokkal alacsonyabb a tagállamok 7 százalékot meghaladó átlagánál”. Valamint felhívták a figyelmet arra is, hogy a vállalkozások áprilisban is igényelhetik az ágazati bértámogatást, automatikusan járnak nekik az adókedvezmények.

Forrás: atv.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.