Technikailag felkészültek a cégek a koronavírus miatti távmunkára, legalábbis az irodai munkát végző dolgozók esetében – derül ki egy friss kutatásból. Abban viszont nem bíznak maradéktalanul a vezetők, hogy beosztottaik otthonról is jól elvégzik feladataikat – írja a Népszava.

 Tízből kilenc, elsősorban elsősorban irodai munkát végző munkatársakat foglalkoztató vállalat bevezeti az otthoni munkavégzést, amennyiben a járványhelyzet úgy kívánja, és csupán tíz százalékuk küldené táppénzre vagy szabadságra dolgozóit

– derül ki a Dreamjo.bs és Az Év Irodája friss kutatásából.

A céges válaszok szerint a többség fel is van készülve a távmunkára, és az nem is ismeretlen számukra. Több mint 80 százalékuknál a teljes cég, vagy a munkavállalók nagy része ugyanis egyébként is szokott otthonról dolgozni. A távmunkában a mikrovállalatok járnak az élen, náluk az arány több, mint 90 százalék.

A felmérés során kevés – 6 százalék – cég válaszolt úgy, hogy egyáltalán nincs a munkavállalóknak otthoni szerverhozzáférése. Videókonferenciára alkalmas szoftverrel tízből nyolc cég rendelkezik, projektmenedzsment szoftverrel pedig minden harmadik vállalat dolgozik.

A kimondottan állásinterjúra fejlesztett program, azaz videóinterjú platform azonban hiányzik a cégek palettájáról: 84 százalékuk még egyáltalán nem találkozott ilyen eszközzel, így előfordulhat, hogy a HR-eseknek kihívás lesz a következő időszak a toborzás szempontjából. A felmérés szerint a munkavállalók iránti bizalommal is akadnak gondok. A megkérdezett cégvezetőknek, HR-vezetőknek csaknem egyharmada vallott úgy, hogy nem bízik a kollégákban, vagy legalábbis vannak kétségeik, hogy a kiadott feladatokat maradéktalanul el fogják-e otthonról végezni. Ez a vélekedés leginkább a pénzügyi és a kommunikációs szektorra jellemző. A felmérésből kiderül az is: a cégek harmada részben vagy teljesen leállította álláshirdetéseit az elmúlt napokban. Ez elsősorban a szoftverfejlesztés és e-commerce területeken mozgó cégeket érinti.

A válaszadók 94 százalékánál ugyanakkor még egyáltalán nem merült fel az elbocsátások kérdése a cégen belül.   

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.