Pénzbüntetésre ítélte jogerősen a Miskolci Törvényszék azt a két munkáltatót, akinek a hibája miatt leszakította egy tiszaújvárosi nő karját egy meghibásodott tésztagép. Magyari Beáta a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy a másodfokú bíróság helybenhagyta az első fokú ítéletet és fejenként 540 ezres bírsággal sújtotta a két volt főnökét. Emellett kötelezte őket az 1 millió 600 ezer forintos perköltség megfizetésére is.

A horrorisztikus baleset még 2015 augusztusában történt. A feketén foglalkoztatott nő egy kis darab nyers tésztát szeretett volna leszedni a gép széléről, de a masina elkapta az ujját, majd a forgófej tüskéje átszúrta a tenyerét, végül leszakította a kezét. Az igazságügyi szakértők megállapították, nem működött a tésztagépen a retesz.

 Magyari Beáta azt mondta, hogy többször is jelezte a hibát a főnökeinek, de hiába. Ők ugyanis még akkor sem tettek semmit, amikor oda hívta őket a tésztagéphez, és megmutatta nekik a problémát. A vádlottak ellenben az egész büntetőeljárás során tagadták a bűnösségüket.

Még az utolsó szó jogán is azt mondták, hogy nem adtak utasítást arra, hogy tésztát gyártsak

– mondta Magyari, hozzátéve, a baleset óta eltelt közel öt év alatt még csak bocsánatot sem kértek tőle a volt felettesei. Mint mondja, már túltette magát a történteken, és csak előre tekint.

Rendkívül nehéz időszakon vagyok túl, mert a történtek miatt elvesztettem a lakásomat, és a munkámat is, de mostanra már túlléptem a dolgokon. Kaptam egy önkormányzati lakást, és négy órában dolgozok egy rokkantakat foglalkoztató munkahelyen. Megnyugvást jelent a számomra, hogy a bíróság jogerősen is kimondta, hogy bűnösök

– tette hozzá az anyuka.

Magyari Beáta elmondta még, hogy a mivel megvan a jogerős ítélet az ügyben, folytatni fogják a korábban felfüggesztett kártérítési pert, amiben 18 millió forintot követelnek a volt munkáltatójától.

Forrás: 24.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.