Egyezségre jutott a 2016-os bérajánlás kérdésében a kormány, illetve a versenyszféra munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteinek döntő többsége; a munkaerőpiacon zajló változások miatt azonban számszerű bérajánlást 2016-ra nem fogalmaztak meg a szociális partnerek - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a felek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának keretei között létrejött egyezség szerint fokozott aktivitással és felelősséggel, differenciált béremelésekkel kell reagálni az átalakuló munkaerőpiaci viszonyokra - hangsúlyozta a minisztérium közleménye.

Az átalakuló munkaerőpiaci helyzetben a béremelések előreláthatólag az eddigiekhez képest sokkal nagyobb szóródással valósulnak meg. Az aláírók az ágazati és a helyi bértárgyalások részvevői figyelmébe ajánlják, hogy 2016-ban a gazdasági növekedés elérheti a 2,5 százalékot, a fogyasztói árszínvonal átlagos növekedése várhatóan 1,6 százalékos lesz.

A személyi jövedelemadó kulcsa 16-ról 15 százalékra csökkent, ezért a munkavállalók nettó keresete változatlan bruttó kereset mellett is 1,53 százalékkal nő, illetve a minimálbér, valamint a garantált bérminimum emelkedett az év elején.

A közlemény szerint az aláíró felek ajánlják, hogy a lehető legszélesebb körben valósuljon meg béremelés, azzal a kikötéssel, hogy az ne vezessen munkahelyek megszűnéséhez. A bértárgyalásokon az egyeztetések részvevői vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő és költségviselő képességét, és törekedjenek a munkavállalók helyzetének javítására.

A megállapodás egyúttal felhívja a munkáltatók figyelmét a béren kívüli juttatások alkalmazásának lehetőségeire is, a munkavállalók jövedelmi pozícióinak megőrzéséért, illetve javításáért - közölte az NGM.

A bérajánlást a kormány, valamint a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége fogadta el a közlemény szerint.

Nincs az aláírók között a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz). Kordás László, a szervezet elnöke pénteken újságíróknak azt mondta: a szövetség elnöksége nem fogadta el a 2016. évi bérajánlás szövegtervezetét, további tárgyalásokat, illetve módosításokat tartanak szükségesnek.