Hónapok óta tartó tárgyalássorozat után hétfőn, délután két órakor írhatják alá a megállapodást a 2021-es minimálbérről a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány képviselői. A megegyezés úgy szól, hogy februártól 4 százalékkal nő a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. Ez azt jelenti, hogy a minimálbér bruttó 161 ezer forintról 167 ezer 400 forintra, míg a garantált bérminimum bruttó 210 ezer 600 forintról 219 ezerre emelkedik. Az év második felétől további egy százalékkal nőhet a legkisebb bér összege, amennyiben a szociális hozzájárulás összege tovább csökken. Ebben az esetben a második félévben már bruttó 169 ezer forintos minimálbérrel és 221 ezer 200 forintos bérminimummal lehet számolni – írja a HVG.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, fájó szívvel, de igent mondtak a megállapodás aláírására.

Nagyon nehezen hoztuk meg ezt a döntés, nagyon komoly kompromisszumnak tekintjük, és nem felel meg az előzetes várakozásainknak

– fogalmazott, hozzátéve, hogy reálisan 5 százalékos emelést tartottak volna elfogadhatónak. „A döntés során azonban figyelembe vettük, hogy megállapodás hiányában a minimálbérek a 2020-as szinten maradnának, ezzel együtt mindazok a juttatások is, amelyek a minimálbértől függenek” - hangsúlyozta.

Szakszervezeti becslések szerint az országban összességében nagyjából egymillió ember dolgozik a legkisebb bérekért, vagy keres csak kicsivel többet. Őket közvetlenül is érinti az idei emelés halogatása, csakúgy, mint a gyeden lévő szülőket, nagyszülőket, a munkanélkülieket, a táppénzen lévőket. Ezeket a szociális juttatásokat ugyanis mindig az aktuális minimálbér összegéhez képest állapítják meg.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség viszont nem írja alá a megállapodást.

Az elnökség kétharmados többséggel így döntött, ez nem elfogadható számukra

– jelentette ki Kordás László elnök. A szövetség szerint a gazdasági helyzet lehetővé tette volna az 5 százalékos emelést.

A megállapodás attól függetlenül életbe léphet, hogy a szakszervezeti szövetség nem írja azt alá, 2015-ben és 2018-ban is volt már példa arra, hogy nem volt egységes a szakszervezeti oldal, a kormány mégis kihirdette a többségi álláspontot. Nagy valószínűséggel most is ez fog történni.

Az idei minimálbérről szóló tárgyalások még tavaly októberben kezdődtek, a szakszervezetek 10 százalékos minmálbér-emelést szerettek volna kezdetben, míg a munkaadók teljesen elzárkóztak az emeléstől. Később a szakszervezetek előbb 6,5, majd 5 százalékot is elfogadhatónak tartottak, a munkaadók hivatalos ajánlata pedig 3 százalék lett. Ehhez képest egyeztek meg 4 százalékos emelésben.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!