Valami mozgolódás történik a mélyben, legalábbis a pedagógus szakmában biztosan. A stop.hu munkatársa Mendrey Lászlóval a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével beszélgetett, aki elmondta, hogy az pedagógus etikai kódex kapcsán tizenegy szervezet adott ki közös, tiltakozó állásfoglalást. Emellett az elnök szót ejtett egy készülődő szerveződésről is, amely hamarosan a nyilvánosság előtt végezheti munkáját a pedagógusok és a diákok érdekének védelmében.


   A szervezetek közös állásfoglalásukban rögzítették: a kódexet törvény- és alkotmánysértőnek tartják, hiszen ahogy a Pedagógusok Szakszervezetének az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszában is áll, a Nemzeti Pedagógus Kar általánosan kötelező érvényű szabályrendszert alkotott, noha az alaptörvény szerint nem jogalkotásra feljogosított szerv.

A kódex szerintük fölösleges, mert részben a „köznevelési törvényben már szabályozott, részben magától értetődő normákat ír elő". Azt írták: a kódex „alapállásában hamis", mivel kötelező, jogszabályi érvénye van, mégis önkéntes jogkövetésre hivatkozik, noha kötelező a pedagóguskari tagság.

   A kódex - folytatták - nem növeli, hanem csökkenti a pedagóguspálya megbecsülését, mert azt sugallja, hogy a pedagógus „erkölcsileg is megrendszabályozandó munkavállaló". Hozzátették, a kódexben a gyermekek érdekei sem jelennek meg. A Nemzeti Pedagógus Kar által kidolgozott etikai kódexet várhatóan november közepén fogadják el.

   Arra a kérdésünkre, hogy mit tesznek a pedagógusok, ha mégis életbe lép a szabályozás, Mendrey László elmondta: nem ez az első rendelkezés, amit nem fognak betartani, legalábbis úgy tesznek „mintha". A PDSZ elnöke egyelőre nem tudja általánosan kinyilvánítani a passzív ellenállás kollektivitását, mivel még erről nem született közös állásfoglalás, azonban hamarosan egy egységes szerveződés készül, amelynek várhatóan jóval több tagja lesz a tizenegy szakmai szervezetnél. Ha ez a formáció közösen döntene a tiltakozás módjáról, akár az is elképzelhető, hogy ez általános érvényűvé válhat.

   A PDSZ nevében Mendrey László lapunknak úgy nyilatkozott: több akciójuk lesz még annak érdekében, hogy ne fogadják el a kódexet. Ha el tudnák érni, hogy az etikai függelék ajánlásként fogalmazódjon meg, más lenne a helyzet. Ráadásul a jelenlegi felállásban nem mindenki számára kötelező ez a kódex, így az diszkriminatív a pedagógusokra nézve.

   „Ez nem azt jelenti, hogy szeretnénk kiterjeszteni azok körét, akik számára kötelező, hanem inkább a más meggyőződésű pedagógusoknak ajánljanak lehetőséget arra, hogy választhassanak. Az állam, mint munkáltató ne avatkozzon be a pedagógus magánéletébe, hanem az erőforrásait másra fordítsa, hogy olyan feltételeket biztosítson a pedagógusi munkához, amely minőségi növekedést eredményez" - tette hozzá Mendrey.

Forrás: stop.hu