Csütörtök óta állnak a gyártósorok az Audi győri gyárában, miután a munkásokat képviselő Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és a gyár vezetése nem tudtak megállapodni a 2019-re esedékes béremelés mértékéről, valamint a dolgozókat illető egyéb juttatásokról – írja a Mérce.

A munkabeszüntetés során a cég már nagyobb bevételkiesést könyvelhetett el, mint amennyibe a dolgozók béremelése került volna az idei évre. Ezen kívül

tegnap legalább három napra le kellett állítani az Audi ingolstadti gyárát,

mivel az ott összeszerelt autókba Győrből érkeznek a motorok – már amikor termel a magyarországi üzem. Amennyiben pedig továbbra sem állnak vissza a munkások a szalag mellé, elképzelhető, hogy a hét közepén a neckarsulmi üzemben is fel kell függeszteni a termelést, mivel motor nélkül még az Audit is nehéz eladni.

A győri gyárban állítják elő a Volkswagen konszern autóiba – egészen pontosan az Audi és Volkswagen kocsikba – épített motorok jelentős részét,

de az említetteken kívül az európai autóipari óriáshoz tartoznak a Seat és Škoda, valamint a jóval kisebb számban készülő Bentley, Bugatti, Lamborghini, Porsche, Ducati márkák, továbbá a MAN teherautókat és buszokat gyártó vállalat.

A győri munkások sztrájkja tehát még ha nem is bénítja le teljesen a Volkswagen csoportot, komoly fennakadásokat okoz a cég európai ellátási láncában, valamint természetesen a Győrben gyártott TT és A3 modellek, illetve ezek nyitott variánsai sem készülnek a munkabeszüntetés ideje alatt.

A munkások követelései a következők:
  1. Az alapbér 18%-kal, de legalább 75,000 forinttal való megemelése
  2. Ennek fejében a választható béren kívüli juttatások keretének (VBK) 300,000 Ft-re való csökkentése
  3. Legalább egy szabad hétvége minden dolgozó számára, minden hónapban
  4. 15 hónapos bérmegállapodás 2019 január 1-től

A régióban egyébként a győri audis dolgozóknak a legalacsonyabb a fizetése, a cseh Volkswagen dolgozók 25 százalékkal, a szlovákok 28 százalékkal, a lengyelek 39 százalékkal keresnek többet a magyaroknál – nem is beszélve a belgákról, akik 3,6-szor többet kapnak a győrieknél.

Az immár több, mint 120 órája tartó sztrájk során a munkások bemennek ugyan a gyárba, azonban nem veszik fel a munkát, hanem a sztrájk keretében a számukra kijelölt helyen töltik munkavégzés nélkül azt az időt, melynek során a szalag mellett kellene dolgozniuk, a szakszervezet pedig rendszeresen tájékoztatja őket a céggel folytatott tárgyalások állásáról.

A sztrájkoló audis munkásokat rengeteg más szakszervezet támogatja, az alább olvasható azon munkás-érdekképviseleti szervezetek listája, melyek a cikk megjelenéséig szolidaritást vállaltak az audis kollégákkal.

Magyarország

Lengyelország

Szlovákia

Csehország

Németország

Olaszország

Forrás: Mérce