A Volán-társaságok örökébe lépő Közlekedési Központoknál zajló munkaerő-mobilitás elsődleges okát a szerény jövedelmi viszonyokban szoktuk meghatározni. Mindez igaz, ám ebben a „gyorsléptű” mozgásban egyre nagyobb súllyal szerepel a bizonytalanság, a jövőkép-nélküliség. A munkavállaló azt tapasztalja, hogy 2012. óta a Volán szakmában, ami állandó, az a változás.

Szükség lenne egy megtartó erejű életpálya-modell megalkotására. Egy olyan konstrukcióra, amely a szellemi munkavállalóknak felvillantaná a szakmai előmenetel lehetőségét, az autóbuszvezetők számára újraszabná a korkedvezmény kérdését, és az egész szakma számára pedig nagyobb anyagi-erkölcsi megbecsülést biztosítana.

A „2x2 józanságával” belátható, hogy 65 év közeli életkorban emberi életekért és több tíz milliós járművekért felelőssé tenni munkavállalókat felelősség-deficit. Ezért a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét „megszüntetve-megőrizve” módon újra kellene gondolni.

Egy, több szakterületet integráló teamnek mielőbb egy munkaanyaggal kellene előrukkolni, a szociális felek számára. A közösségi közlekedésben a karbantartói állomány egészségi kockázati tényezőit is számba kellene venni, mivel az állomány korosodásával ezek a tényezők felerősödnek.

Eddig a témát a tanácstalanság az egyhelyben-topogás jellemezte, sem a kormányzati, sem a szakszervezeti oldal nem volt képes a kezdő rúgást elvégezni.

Most valami megmozdult, pályára léptek a szociális felek. Az autóbuszvezetők körében végzett egészségügyi felmérések nem engedik meg, hogy sokáig parkoló pályán vesztegeljen a kérdés. A kormányzati szándék is a munkakörök sajátosságait venné figyelembe, különösképpen az egészséget károsító tényezőket.

A szakma megtartó erejét megroppantja a struktúra szinte minden szelete felett Damoklész kardjaként lebegő kiszervezési szándék. Most zajlik a humán és a gazdasági területek kiszervezése és újabb és újabb kiszervezési tervek keringenek. Magasan képzett szakemberek fordítottak hátat a Közlekedési Központoknak. Számosan pedig a munkaerőpiacon kutakodnak valami biztosabb perspektíva reményében. Mindezek nyomot hagynak a szolgáltatás színvonalán, a városi önkormányzatokkal is egyre nehezebb zöldágra vergődni az alapellátás anyagi-szakmai kérdéseiben. Hiányolják a magasabb minőséget, a komplexebb utas-kiszolgálás igényét fogalmazzák meg: Azonban a megrendelői kívánságlistának gátja a kritikus munkaerőhiány, a jármű-modernizációs program lassú üteme, a szakma presztízsvesztése.

Közlekedéspolitikánkból egyre kifejezőbben megmutatkozik, hogy a közlekedési alrendszerek közül a közúti közösségi közlekedés a legmostohább. Korábban ez nem domborodott ki ennyire.

A jelenleg is zajló folyamatok és a közelgő piac liberalizáció azt sejteti, hogy a megyén belüli helyközi közlekedés, pár helyen a városi szolgáltatás, az ehhez hozzárendelt javító- karbantartó bázis és egy szűkre szabott szellemi- irányító állomány alkotja majd a Közlekedési Központok szervezetét. Ugyanakkor olyan verzió is elhangzik, hogy egy vagy három Volán-cég működne a jövőben.

A közlekedési stratégia koordináta rendszerében meg kellene határozni a Volán-társaságok helyét, szerepét, a fenntartható fejlődés feltételrendszerét. Egy bizonytalan, érzékelhető jövőképet nélkülöző helyzetben az erőteljesen differenciálható igényekkel egybehangzó szolgáltatást nyújtani szinte reménytelen vállalkozás.

 Zalaegerszeg, 2017. február 17.

 Horváth László elnök, Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezet