A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tiltakozik és kollektív munkaügyi vitát kezdeményez a Tesco-nál, mivel a vállalat bejelentette, hogy 2016 januárjáig bezárólag megszünteti az éjszakai munkavégzés jelentős részét a magyarországi áruházaiban.

Az intézkedés mintegy 4 ezer munkavállalót érint, akik közül 350-en eddig kizárólag éjszaka, míg több mint 3500-an éjszaka és nappal is dolgoztak.
 
A kizárólag éjszaka foglalkoztatott munkavállalók esetében az éjszakai pótlék elvesztése több mint 20 ezer forint nettó keresetcsökkenést eredményezhet, valamint ezek a munkavállalók nagy valószínűséggel távozni kényszerülnek a cégtől, hiszen többségük családi vagy anyagi okok miatt választotta a foglalkoztatásnak ezt a formáját.
 
Azok a munkavállalók, akik többműszakos munkarend keretében végeztek éjszakai munkát kb. 3 ezer forint nettó keresetcsökkenésre számíthatnak az intézkedés következtében, ami a kereskedelmi szakma alacsony bérszínvonala mellett szintén megterheli a családi költségvetést.
 
A KASZ számára a kereskedelmi ágazatot – benne a Tesco-t is – jelenleg sújtó nagymértékű létszámhiány és fluktuáció időszakában érthetetlen a vállalat bérköltségeket lefaragni igyekvő politikája. A Tesco-nál amúgy is alacsonyak a bérek, hiszen a munkavállalók kicsit több mint egyharmadát szakmai bérminimumon foglalkoztatja a cég. Nem elég, hogy a keresetükből eltűnt a vasárnapi pótlék, még az éjszakai pótlék lehetőségét is elveszik tőlük. Ezek mind olyan tényezők, amelyek tovább növelik a dolgozók közötti bérfeszültséget.
 
A szakszervezet véleménye szerint az éjszakai munkavégzéssel együtt járó pótlék elvesztése miatt sokan döntenek majd úgy, hogy távoznak a vállalattól, ami tovább növeli a létszámhiányból fakadó gondokat, hiszen az ottmaradókra nagyobb teher hárul.
 
A KASZ határozott álláspontja, hogy az intézkedés bevezetése kapcsán a munkavállalók érdekei nem sérülhetnek, a nappalra átszervezett munka nem mehet a forgalom, a vásárlók kiszolgálásának, és ezáltal a munkavállalók értékelésének rovására.
 
Budapest, 2015. szeptember 7.