Sztrájkhelyzet fenyeget Aszódon – kiállnak a dolgozók a vezetőjükért
A forgatókönyv ugyanaz, mint az FKF-nél, csak a szereplők mások: brutális támadás a szakszervezet ellen. Így akarják elejét venni a bértárgyalásnak? Forrong a levegő a gyárban.
Sztrájkhelyzet alakult ki az Aszódon működő Richard Fritz Kft-nél, miután álságos indokkal kirúgták a több, mint 200 fős szakszervezet elnökét.
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a felmondás azonnali visszavonását követeli. A helyzet rendkívüliségét jól mutatja, hogy a döntés utáni 12 órában 2 műszak 186 dolgozója állt ki a szakszervezeti tisztségviselő mellett. Székely Tamás, a VDSZ elnöke kompromisszumos megállapodást javasolt a Richard Fritz Kft-nek, ám azt a cég vezetése elutasította. – közölte a sajtóval Székely. Érdekes véletlenek vannak: ugyanazon a napon, teljesen azonos módszerrel mondanak fel több helyütt is szakszervezeti vezetőknek. Igaz, Aszódon nem a rendkívüli felmondás eszközével éltek. „Közösen kell kezelni az aszódi Fritz és a budapesti FKF ügyét, mert ez figyelmeztetés lehet mindenkinek” – hangsúlyozta a VDSZ elnöke.
A VDSZ tiltakozik a szakszervezet-ellenes magatartás ellen, és követeli a háromgyermekes édesanya visszahelyezését. A szervezet hazai és nemzetközi szolidaritást kezdeményez az ügy kapcsán. A dolgozók akciókat helyeztek kilátásba, és végső esetben a sztrájktól sem riadnak vissza.
Egyben a VDSZ kezdeményezi a szakszervezetek közös egyeztetését a kialakult helyzetre vonatkozóan, nehogy tendencia legyen.
A Richard Fritz Kft. 1993 óta foglalkozik autóipari beszállítóként szélvédők fröccsöntésével és vulkanizálásával Aszódon. A török-német tulajdonú vállalatcsoport – szlovák és német gyártóbázisokkal – összesen 1500 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat magyarországi dolgozói létszáma 300 fő, kölcsönzött létszáma mintegy 90 fő.
VDSZ Sajtószolgálat