Azonnal állítsa le a kudarcba fulladt levelezős konzultációt a kormány, s az újabb küldeményekre szánt milliárdokat csoportosítsa át a szakképzésre követeli a vegyipari szakszervezet annak kapcsán, hogy Kovács Zoltán szóvivő bejelentette, mostantól az interneten is meg lehet válaszolni a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló Orbán-kérdéseket. Az internetes próbálkozás annak a bizonyítéka, hogy a kormány erőlködik a válaszok begyűjtésével. A VDSZ-hez viszont folyamatosan érkeznek a megválaszolatlan levelek, ezekből fog jótékonykodni a szervezet.
Egyértelmű és felháborító kudarc a legújabb nemzeti konzultáció, amit a kormány azzal ismert be, hogy bejelentette: mostantól az interneten is meg lehet válaszolni a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló kérdéseket írta közleményben a vegyipari szakszervezet. A VDSZ szerint az embereknek már csak nagyon kis százaléka küldi vissza kitöltve a leveleket Orbánéknak, ezért a kormány kénytelen internetes változattal kicsikarni a válaszokat. Bárhogy magyarázza is ezt a miniszterelnök és a szóvivője, teljesen egyértelmű, hogy végleg kudarcba fulladt a nemzeti konzultációs kísérlet szögezi le Székely Tamás a mintegy 40 ezer tagot képviselő VDSZ elnöke, aki a 250 ezres taglétszámú Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke is. Székelyt és az általa képviselt szervezeteket is felháborítja, hogy a levelezésre milliárdok folytak ki az ország kasszájából eddig hatmilliárdot költöttek erre , miközben számos területre forráshiányra hivatkozva nem jut pénz. A levelezésre elfecsérelt milliárdokból például újra fel lehetne lendíteni a szakképzést, amelyet a kormány mostanra csaknem tökéletesen elsorvasztott, s ennek következtében számos szakmában például a vegyipar területén nincs már szakmunkás utánpótlás. A VDSZ elvárja, hogy a miniszterelnök azonnali hatállyal állítsa le az értelmetlen és káros konzultációt, ahová eddig nem küldte ki a leveleket, már ne is tegye. A szakszervezet felszólítja a miniszterelnököt és a kormányt, hogy a levelezgetés árát csoportosítsák át a szakképzésbe, s fordítsák azt a hátrányos helyzetben lévő tehetséges gyerekek ösztöndíjára.
Mint ismert, a VDSZ 2011 óta minden alkalommal gyűjt, s jótékonysági célokra fordít minden megválaszolatlan konzultációs levelet, hogy használt papírként eladja, s az árából jótékonykodjon. Most is meghirdette az akciót. Eddig éhező gyerekeket támogatott a hulladék bevételéből, idén azonban a leukémiás gyerekek kapják majd pénzt. A szakszervezethez folyamatosan érkeznek a küldemények, s a kampányt támogató Klubrádió és számos civil szervezet is jelezte, az akció végén július elsején a szakszervezet székházába szállítja mindet, hogy minél több pénz legyen belőle a beteg gyerekek gyógyítására. Becslések szerint már most is több száz kilónyi Orbán-levél vár bezúzásra.