Az elmúlt napokban a híradásokban megjelent, hogy a kormány újra kívánja szabályozni a vasárnapi munkavégzés szabályait. A LIGA Szakszervezetek közleményben hívta fel a figyelmet, hogy 2016. május 5-én munkáltatói, szakszervezeti közös ajánlás született, amely a törvény módosítását szorgalmazta.

 Dr. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnökét idézi a közlemény. A szakszervezeti vezető kitért arra, hogy az ajánlás az április 15-én hatályba lépett törvény hátrányos rendelkezéseinek módosítását szorgalmazta, mivel a vasárnapi pótlék 50 százalékra csökkent, de további, a bolti kiskereskedelemben vasárnap is munkát végző munkavállalókat védő bekezdéseket is tartalmazott.

Az ajánlást a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) írta alá.

A szakszervezetek azt követelik, hogy ha vasárnap dolgoznia kell a munkavállalónak, akkor 100 százalék bérpótlék illesse meg,
a munkáltató a jelenlegi 1 helyett 2 vasárnapi pihenőnapot biztosítson havonta a dolgozók számára, a vasárnapi munkavégzés munkáltató általi kötelező elrendelésének felső értékét éves szinten 12 napban korlátozzák. E mérték felett vasárnapi munkavégzésre csak a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével kerülhessen sor. Azt kérik tovább, hogy a gyermekét egyedül nevelő szülő önkéntes alapon, azaz kizárólag saját kérésére legyen beosztható a hét utolsó napján.

Az érdekvédők az eddigieket a munkaszerződésben illetve munkahelyi szintű kollektív megállapodásban is rögzítését kérik.

A LIGA Szakszervezetek reményét fejezi ki, hogy a kormány a szeptemberben beterjesztésre kerülő törvénymódosításról konzultálni fog az érintettekkel, és a javaslatot, kellő időben, az országos szociális párbeszédnek fórumot biztosító VKF munkáltatói és munkavállalói szervezetei elé terjeszti.