A magyar sajtóban az elmúlt hetekben többször felbukkant a hír, hogy egy brüsszeli feljelentés miatt ismét veszélybe kerülhetnek nagy múltú húsipari társaságok. A hírek arról szólnak, hogy a feljelentés szerint a Kormány úgymond az EU szabályozásnak nem megfelelő módon nyújtott segítséget három húsüzem, a Gyulahús Kft., a Kométa '99 Zrt. és a Pápai Hús Kft működéséhez.
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) megítélése szerint a feljelentés veszélyezteti a három cégnél lévő munkahelyeket, az érintett városok adóbevételeit, a helyi foglalkoztatottság szintjének fenntartását.
A szakszervezet a hagyományos érdekvédelmi feladatai között mindig nagy súlyt fordított a munkahelyek védelmére. Ennek keretében 2012. második felében négy tüntetést, demonstrációt szervezett a gyulai, kaposvári, pápai és kapuvári munkahelyek fennmaradásáért.
A HDSZ álláspontja szerint jó döntés született, amikor az érintett önkormányzatok haszonszerzési szándékkal befektetéseket hajtottak végre a gyulai, kaposvári és pápai húsüzemekben, hozzájárulva egyúttal mintegy 2000 munkahely megtartásához is.
- Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a foglalkoztatási szempontokon túl a jelentős termelési hagyományokkal rendelkező három húsüzem fennmaradása fontos a kormányzati húsprogram megvalósítása szempontjából is.
- Mindemellett tudatában vagyunk annak, hogy az önkormányzati tulajdonlás átmeneti megoldás, fejlesztési és piaci szempontok szükségessé teszik, hogy a cégek újra magánbefektetők tulajdonába kerüljenek. Az érintett vállalkozásoknál a versenyképesség fenntartását jelentős tőkeemeléssel, beruházással magánbefektetők biztosíthatják.
- A munkahelyek megőrzése közös érdeke az országnak, az ágazatnak, az érintett városoknak és nem utolsósorban a munkavállalóknak.
A szakszervezet bízik abban, hogy a vizsgálat megállapítja, az önkormányzati profitcélú befektetés konform az EU előírásokkal.
Minden megőrzött munkahely segíti a magyar élelmiszer-gazdaság fejlődését, erősödését.
Budapest, 2015. augusztus 19.
HDSZ Elnöksége nevében
Kapuvári József elnök