Az utóbbi napokban bejárta a sajtónyilvánosságot az a közlekedési koncepció, miszerint a közúti közösségi közlekedési piac legalább 25%-át át kellene adni a kis- és középvállalkozásoknak (kkv szektor), valamint, hogy egy új megrendelő-irányító szervezet szükséges a Volán-portfólió fölé.

Mindez Wáberer György miniszterelnöki megbízott közlekedéspolitikai javaslatcsomagjából származik.

 A Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége összeférhetetlennek tartja, hogy a közlekedéspolitikai stratégia egyik felelőse, mint a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke alaposan érintett a közlekedési piac felparcellázásában. A Szövetség érdeklődéssel várja, hogy a közlekedési koncepció kidolgozásáért ugyancsak felelős fejlesztési miniszter részéről is napvilágot lásson a szaktárca szakmai állásfoglalása. A Szövetség szerint a Volán szakmát hátrányosan érinti, hogy a nyilvánosságot a magánszektor kizárólagos érdekei mentén és szakmai szempontjai szerint közölt tartalmak uralják.

 A szakszervezet cinikusnak tartja az áruszállító járművek és az autóbuszok átlagéletkorának összevetését és Wáberer György megjegyzését, hogy a „hazai utasokat 24,6 éves autóbuszok szállítják". Az érdekvédelmi szervezetek szerint a nagyvállalkozónak tudnia kellene, hogy ez csak részben róható fel a Volán-cégeknek, mivel éveken át autóbusz-beszerzési moratórium volt érvényben. A társaságok - még ha voltak is saját erőforrásaik – nem vásárolhattak buszokat. Csak az utóbbi hónapokban kapott zöld lámpát az autóbusz-beszerzés. A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége már korábban hangot adott azon véleményének, miszerint helyzetbe kellene hozni a magyar buszgyártókat.

 Az érdekvédők megjegyzik számos Volán-társaság járműparkjának életkora 2010.év környékén 10-11 év volt, most pedig ezzel a járműflottával előfordulhat, hogy egy versenyben még startvonalhoz sem állhatnak. A döntéshozók által már 2014-ben meghirdetett jármű-modernizációs program sem éppen a dicsőséglistára kívánkozik.

 Az érdekvédők meggyőződése, hogy a Közlekedési Központok nem tartanak a versenytől, azt azonban elutasítják, hogy bemondás alapján kerüljenek „kalapács alá" bizonyos járatcsomagok. Mint ahogy Wáberer György koncepciója tartalmazza, miszerint a járatok 25%-át át kellene adni a magánszektornak. Milyen szempontok, milyen feltételek, milyen kötelezettségvállalás mellett? – kérdezik az érdekvédők.

 A Szövetség felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy a Volán-portfólió finanszírozása hozzávetőlegesen a 2006. évi szinten van. A szakszervezet hangsúlyozza, hogy ebben a gazdasági és izgága piaci környezetben egyre nehezebb lesz összhangban lenni a minőségibb és hatékonyabb közösségi közlekedés igényével. Azt azonban állítják, hogy egyenlő és szabályozott, szakmailag megalapozott versenyfeltételek mellett bármely magánvállalkozással felveszik a versenyt.

Zalaegerszeg, 2016.05.05.

Horváth László elnök, Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége