A 73 költségvetési intézmény megszüntetéséről, minisztériumba való beolvasztásáról az érintett mintegy 50 ezer munkavállaló és az érdekképviseletek nem kaptak semmi tájékoztatást. A kormányzati PR részeként sajtótájékoztatókon esett szó a bürokrácia csökkentés és az olcsóbb állam ideáját célul kitűző kormányzati tervekről.

A kormány csak a vállalkozók és a „külvilág felé" beszél, semmibe veszi a közvetlenül érdekelt közszolgákat. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum működik, ahol a kormány előterjesztésében konzultálni kellett volna a tervekről.

Az első rém/hírek kiszivárogtatása után, 2016. január 22-én kezdeményeztük e fórum azonnali összehívását. Erre a levélre eddig még csak válasz sem érkezett. Az Európai Unió Központi Közigazgatás Ágazati Párbeszéd Bizottságának Megállapodása is egyértelműen fogalmaz: „A szociális párbeszéd az európai szociális modell egyik alapja. Az információt olyan időben, módon és tartalommal kell szolgáltatni, hogy a munkavállalói érdekképviselet képes legyen részletesen elemezni a javasolt intézkedések lehetséges hatásait…A konzultáció kiterjed a munkaszervezet és a szolgáltatások megváltoztatására vonatkozó döntések foglalkoztatást érintő következményeire, amikor munkahelyek vannak veszélyben."

A központi közigazgatásban dolgozók az Európai Unió polgárainak tekintik magukat. És a magyar kormány? Reméljük, hogy nem kell újra az EU-hoz fordulnunk.

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége