Felháborodott a Magyar Szakszervezeti Szövetség is Tállai András államtitkár a nyugdíjasok segélykiáltásnak is beillő levelére írt válaszán, miszerint a jelenlegi nyugdíjrendszerhez még legalább 15 évig nem kell hozzányúlni, annyira jó azt válaszolta. A most aktív dolgozó emberek is tiltakoznak az ellen, hogy 10-15 év múlva éppen egy totálisan összeomló nyugdíjrendszer szerint kapják majd a havi megélhetéshez szükséges időskori ellátásukat. Az átalakításhoz haladéktalanul hozzá kell látni, hacsak nem az a cél, hogy egyre kevesebb embernek érje meg nyugdíjba menni – írja közleményében a MASZSZ.
A nyugdíjasok mellett az aktív munkavállalókat is végtelenül felháborítja Tállai András válasza, amelyet a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) segélykiáltásnak is beillő, szakmai együttműködést kínáló levelére küldött. Ugyanis a miniszterhelyettes és ”….a Kormány álláspontja szerint a nyugdíjrendszer megbízhatóan és fenntarthatóan működik, a következő 10-15 évben nem szükséges rajta változtatni.” Mintha meg sem hallanák a kormánynál a folyamatosan elszegényedő kisnyugdíjasokat – is – képviselő szervezetek hangját, lesöprik a problémát, lekezelően fogadnak minden, a korosztály szakértőitől érkező változtatási javaslatot – háborog az aktív munkavállalók, a majdani nyugdíjasok nevében is a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Zlati Róbert szerint a mostani nyugdíjasok problémája a majdani idős generáció életére is tragikusan hat, mert ha a kormánynál komolyan gondolják, hogy akár másfél évtizedig sem kell hozzányúlni ehhez az igazságtalan rendszerhez, akkor a most aktív korú emberek egy éppen összeomló nyugdíjrendszerbe fognak belecsúszni. Egy kis- vagy átlagos nyugdíjból élő ember már most is egyre nehezebben, hónapról hónapra tengődik, s – az államtitkár szerint – ez még legalább 15 évig így marad. Ez kilátástalanul sötét jövőkép, ami miatt sok fiatal gondolja úgy, hogy nem lesznek nyugodt idős évei, nem fog tudni nyugdíjba menni, mert az maga lesz a drámai elszegényedés. Ez ellen most kell tenni, mert holnap már késő lesz : szögezi le Zlati Róbert. Az elnök a MASZSZ-hoz tartozó szakszervezetek nevében is felszólítja a kormány illetékeseit – egyebek mellett Tállai Andrást – álljanak szóba a nyugdíjasok szakértőivel, figyeljenek a módosítási javaslataikra, s haladéktalanul kezdjenek hozzá a rendszer átalakításához, ha el akarjuk elkerülni azt, hogy másfél évtized múlva a nyomorgó nyugdíjasok országa legyünk.
Nem először hangsúlyozza a MASZSZ nyugdíjas tagozatának elnöke – aki a NYUSZET alapító elnöke is – azt, hogy végtelenül igazságtalan az inflációt követő nyugdíjemelés, mert a végeredmény egyre kevesebbet ér, ezért egyáltalán nem fedezi az úgynevezett nyugdíjas kosár költségeit. Ráadásul folyamatosan nyílik az a bizonyos olló a fizetések és a nyugdíjak között – magyarázza Juhász László, aki szerint ez a sokat kritizált nyugdíjrendszer az oka annak is, hogy ugyanabból a munkakörből újonnan nyugdíjba vonulóknak jóval több a havi nyugdíja, mint a néhány évvel korábban ugyanonnan távozott idős munkavállalóknak. A tagozat vezetője szerint ez a rendszer 10-15 év múlva már fenntarthatatlanná válhat, s akkor már csak a kapkodás marad a jobbításra. Leszögezte, a változtatások kidolgozását most kell elkezdeni, hogy legyen idő az egyeztetésekre. Juhász László egyetért abban is a NYUSZET levelében leírtakkal, hogy a fenntarthatóság alapvetően a finanszírozásra vonatkozik, ebből nem következik, hogy a rendszer számos elemét ne lenne érdemes áttekinteni, újragondolni, s erről komoly szakmai eszmecserét folytatni.
A nyugdíjasok szakértői nyílt levélben írt válaszukban tételesen cáfolják az államtitkár állításait, miszerint „A Kormány 2010 óta duplájára emelte a nyugellátások összegét, reálértéküket pedig 25 százalékkal javította.” Ami a duplájára emelést illeti, ehhez az infláció jelentősen hozzájárult – jelentette ki Juhász lászló. A 25 százalékos reálérték-növelés pedig csak abban az értelemben igaz, hogy a költségvetés nyugdíjkiadásainak reálértéke emelkedett ilyen mértékben, a nyugdíjasok ellátása azonban nem. A 25 százalékos „reálértéknövelés” csupán abból adódik, hogy 2010 óta lényegesen megváltozott a nyugdíjasok összetétele: sokan meghaltak, nyilván főleg az idősebbek, a „régi nyugdíjasok”, akiknek a nyugdíja lényegesen alacsonyabb volt, mint azoknak, akik később mentek nyilvánvalóan magasabb ellátással nyugdíjba – magyarázza a MASZSZ tagozatvezetője. Juhász László szerint most kell hozzáfogni a rendszer megújításához, mert holnap már késő lesz, 15 év alatt pedig visszafordíthatatlan kárt okozhat.