A településüzemeltetésben (például hulladékgazdálkodás – Mohu Budapest, korábbi FKF) dolgozókat képviselő ágazati szakszervezet, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) megtartotta országos értekezletét, egyben VI. Vezetőválasztó Kongresszusát. Az értekezlet ismét Király András elnöknek szavazott bizalmat a következő ötéves ciklusra, így ő harmadik elnöki ciklusát kezdi a szakszervezet élén. A két elnökségi pozícióban a feladatokat Farkas Zsuzsanna és Németh Zsuzsanna látja majd el.

A mandátum- és szavazatszámláló bizottság három tagjának és elnökének (Kiss Tibor) megválasztása után a levezető elnököt is megválasztották a küldöttek Király András személyében. Az értekezleten a küldöttek 68 százaléka volt jelen, így biztosított volt a határozatképességhez szükséges létszám.

Király András, a HVDSZ elnöke részletes, írásban már benyújtott programjához tett szóbeli kiegészítésében a 2019-2024-es időszak kapcsán elmondta, nehéz öt évet zárnak. „A Covid-időszak alatt ti (a titkárok – a szerk.) voltatok a frontvonalban és tartottátok a bizalmat a tagságban a szakszervezet felé” – mondta a küldötteknek. Beszámolt arról is, hogy egyes kérdésekben hogyan nyújtott segítséget a központ a tagok és az alapszervezetek számára jogi, HR-, de akár sztrájkkérdésekben is. Felidézte a végül az Alkotmánybírósághoz került jogesetet a kollektív szerződéskötési jogosultsággal kapcsolatban. Kiemelte: a jövőben a tagdíj kérdésével mindenképpen foglalkozni kell, át kell gondolni és közösen ki kell dolgozni a tagdíjfizetést és ehhez kell igazítani a szolgáltatásokat. Elmondta, elnökként a jövőben fontosnak tartja a szakmai bizottságok működésének megteremtését, a tisztségviselők képzését, a kommunikációs Iehetőségek kihasználását, valamint egy érdekeltségi rendszer bevezetését.

Az országos értekezlet egyhangúlag fogadta el a mérlegbeszámolót és az elnöki beszámolót.

Az elnökség mindhárom tagját, vagyis Farkas Zsuzsannát, Németh Zsuzsát és Király Andrást is megszavazták a küldöttek, majd – az alapszabálynak megfelelően – maguk közül választottak elnököt Király András személyében.

A Gazdasági és Ellenőrző Felügyelőbizottság (GEFB) elnökéül Szabó Márta Katalint, további tagjainak Monostori Erzsébetet és Tóth Editet választották meg, míg az Etikai Bizottság elnöke Sütő Endréné lett, tagjai még Busák Tamás és Svajda József. A Településüzemeltetési Bizottság elnöki tisztségére most nem volt szavazás. A Rehabilitációs Bizottság vezetőjének, László Lehelnét, az Üdültetési Bizottság vezetőjének pedig Kiss Ernőt választotta meg az Országos Értekezlet.

Fotó: Busák Tamás

Átadták a Seprényi Sándor díjakat is, amelyet még 2014-ben hoztak létre. A díj annak adományozható, aki a HVDSZ szakszervezeti tisztségviselőjeként a munkavállalók érdekképviselete és érdekvédelme terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, és a munkavállalók által elismert eredményt ért el. Az elismerést idén Bozsó András és Nagy János érdemelte ki. A küldöttek a leköszönő Szabó Istvánné Eta több évtizedes szakszervezeti munkáját is megköszönték. Eta 1972 óta dolgozott a HVDSZ kötelékében, és elnökként, illetve elnökségi tagként is vezette a szakszervezetet. Sokáig volt a Borsod megyei képviselet vezetője, a rendszerváltás után pedig gazdasági vonalon dolgozott tovább, de mindvégig a HVDSZ tagja maradt. „Vigyétek tovább a HVDSZ-t, tartsátok egyben” – zárta köszönő beszédét.