Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán csoportnál dolgozók alapbére - közölte a mai, délutánba nyúló egyeztetés végén a Vasutasok Szakszervezete. A munkáltatóval folytatott több, korábbi sikertelen tárgyalást követően a VSZ Lázár János miniszter segítségét kérte a megállapodáshoz.  

Az ismert gazdasági helyzet miatt kevesellték, ezért újratárgyalták a MÁV-Volán csoportnál a 2021-ben megkötött hároméves bérmegállapodás 2023-ra vonatkozó részét, a cég minden munkavállalójára kötelezően és egyformán érvényes 5 százalékos mértéket. A munkáltató többször is tárgyalóasztalhoz ült a szakszervezetekkel, ám nem sikerült egyezségre jutni. Miután a munkavállalók képviselői nem fogadták el a cégvezetés 36 400, majd később 41 ezer forintra módosított ajánlatát sem, s a tárgyalások megrekedtek, a Vasutasok Szakszervezete az Építési és Közlekedési Minisztériumot vezető Lázár János segítségét kérte a holtpontról való elmozduláshoz. 

A miniszternél folytatott megbeszélést követően a mai (február 17-ei) újabb cégen belüli egyeztetésen végül megállapodtak a felek: jóváhagyták ugyan a korábbi 5 százalékot, ám azzal a kitétellel, hogy a január elsejétől érvényes béremelés nem lehet 53 ezer forintnál kevesebb. Vagyis ennyit kell kapnia annak is, akinek az 5 százalék nem érné el a havi 53 ezer forint pluszt – magyarázza Meleg János. A VSZ elnöke a béremelés mellett jó eredménynek tartja, hogy a szakszervezet elvárására a munkáltató 100 ezerről 120 ezerre emeli az egyösszegű SZÉP-kártya juttatást, s 1000 forinttal - bruttó 6016 forintra - növeli az önkéntes egészségpénztár havi tagdíjtámogatását.  

A béremelés január elsejétől érvényes – szögezte le Meleg János. Az elnök hatalmas eredménynek tartja, hogy a MÁV-Volán csoportban az idei bérfejlesztés után a kezdőbérek jelentős mértékben meghaladják a minimálbér és a garantált bérminimum összegét.