A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - a tiltakozók közös álláspontjával megegyezően - úgy gondolja, hogy az oktatás nemzeti ügy, a hosszú évek alatt kialakult súlyos válságát csak nemzeti egyetértéssel lehet megoldani. Ezért a PSZ azt kéri a kormánytól: azonnal kezdeményezze egy oktatási nemzeti kerekasztal létrejöttét az oktatás összes szereplőjének részvételével: arra hívja meg a szakszervezetek, a szakmai és civil szervezetek, a diákok, a szülők képviselőit.

A PSZ szerint átláthatatlan, hogy kivel és miről akar egyeztetni a kormány (példa erre, hogy az államtitkárság fővárosi gimnáziumok igazgatóit hívta meg, a hétvégi kormányülésen pedig részt vett a köznevelésért felelős államtitkár és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is, miközben erről nem tájékoztatták a közvéleményt).

A PSZ korábban kormánybiztos kinevezését kérte az oktatás problémáinak megoldására, de ezt sem teljesítette a miniszterelnök, holott már régen nem a pedagógusok bérharcáról van szó.

A PSZ a sztrájkbizottság tagjaként továbbra is egyeztet a sztrájkkövetelésekről a kormány képviselőjével, de most a nyilvános, az átlátható és a széles körű szakmai egyeztetésnek jött el az ideje. A 2022/23-as tanév első fele a tiltakozásokkal telt el. A folytatást sem kerülheti el a kormány, ha nem tekinti partnernek azokat, akik éppen az oktatás reformjáért küzdenek.

 

Budapest, 2022. december 12.

Pedagógusok Szakszervezete