A vasárnapi választások után az új kormány megalakulásáig korlátozott jogkörökkel rendelkező ügyvezető kormány fog működik. Ebből következik, hogy csak e héten van lehetősége arra a jelenlegi kormánynak, hogy teljesítse a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közös sztrájkbizottságának követeléseit.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése után – amely az átlagkeresetek alakulásáról szól – 2022. március 1-jével az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényi rendelkezés szerint lényegesen nőttek a képviselői tiszteletdíjak. E törvény 2018. augusztus 1-jétől hatályba lépett módosítása ugyanis a KSH által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosának megfelelő összegben – azaz 1 millió 316 ezer forint – határozta meg az országgyűlési képviselők tiszteletdíját.

A PDSZ és a PSZ egyáltalán nem követel ilyen mértékű béremelést a közoktatásban dolgozóknak, de annyit mindenképpen, ami arra elegendő, hogy a nevelési-oktatási intézményekben dolgozók is ki tudják fizetni – a kezdőbérből is – albérletüket, ne legyenek napi megélhetési gondjaik, és ne legyen elviselhetetlen a munkaterhelésük, az elvégzett túlmunkát pedig fizessék ki.

Egyfajta bérautomatizmus nemcsak a közpénzekből legjobban kereső országgyűlési képviselők és tisztségviselők esetében fontos, hanem a nevelés-oktatás ágazatában is elengedhetetlen!

A háborús helyzetből fakadó gazdasági problémák nem akadályozták meg a felhatalmazási törvény által mindenható kormányt abban, hogy a fenti, jelentős béremelést végrehajtsák. Akkor mi tartja még mindig vissza ugyanazt a kormányt attól, hogy a szakszervezetek által képviselt oktatásban dolgozók igencsak szerény követeléseit végre teljesítsék?

A jelenlegi kormány, köztük azok az országgyűlési képviselők, akik 2018-ban saját javadalmazásuk jelentős emelésével járó automatizmusról döntöttek, e héten még meghozhatják a köznevelési intézményekben dolgozókat érintő döntéseiket.

Még három napja van a kormány képviselőinek, hogy megfelelő ajánlatot tegyenek a sztrájkbizottságnak!

Azután már csak az új kormány – bárkikből is alakuljon – által kijelölt képviselőkkel tudjuk folytatni a tárgyalásokat.

Budapest, 2022. március 30.

 

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete                        Pedagógusok Szakszervezete