A legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz (gyse) szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) támogatja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az egészségügyi szakdolgozók akcióját, jobb munkakörülményeket, biztonságos, munkaeszközöket és béremelést követelve.  A MESZK és a FESZ július 31-ére a Hősök terére hívja tagjait és a teljes gyse szakmát. A FESZ álláspontja szerint a betegek kiszolgálásában végzett munkájáért minden egészségügyi szakembernek jár a tisztességes fizetés. Felhívják a kormányzat figyelmét, hogy a gyse finanszírozásban tizennyolc éve rögzített árak és az euro árfolyamának emelkedése miatt az ágazat számos szereplője a működésképtelenség határára ért, miközben másfél millió segédeszközzel élő embert, évi négymillió receptet szolgálnak ki termékeikkel Magyarországon.

A Forgalmazók az Egészségért Szövetség gyógyászati segédeszközöket gyártó és kiszolgáló tagjai csatlakoznak az egészségügyi szakdolgozók megmozdulásához és részt vesznek a MESZK által a Hősök terén 2021. július 31-ére összehívott nagygyűlésen.

„Az egészségügyben dolgozók, szakdolgozók és a gyógyászati segédeszközöket kiszolgáló szakemberek mindent megtesznek most is, hogy segítsék a betegeket. A járvány idején valamennyi tagvállalatunk, minden dolgozója emberfeletti munkát végzett, ennek ellenére a segédeszközöket kiszolgáló szakemberek nem kaptak semmilyen kompenzációt. Számunkra elvi kérdés, hogy csatlakozzunk a demonstrációhoz!” - hangsúlyozza Dr. Margitai Barnabás, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség elnöke.

Teszik mindezt úgy, hogy a gyógyászati segédeszközöket kiszolgáló egészségügyi szakdolgozókra nem vonatkozik az új szolgálati jogviszony, munkáltatójuk ugyanis nem az állam, hanem az egészségipar és az egészségügyi ellátás gazdasági szereplői, gyógyászati segédeszköz gyártással és forgalmazással és kiszolgálással foglalkozó vállalatok, vállalkozások.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) szerződött gyógyászati segédeszköz szaküzletek egészségügyi szolgáltatásait orvosi vény alapján vehetik igénybe a betegek. A gyógyászati szaküzletekben dolgozó munkavállalók által nyújtott egészségügyi szolgáltatások árát nem hajlandó megfizetni az állam. Olyan szerződéses feltételeket kényszerít a gyse-szolgáltatókra, ami alapján a vállalkozások veszteséget szenvednek el.

A gyógyászati segédeszközök támogatási rendszere mára teljesen korszerűtlenné vált, a receptre kiadott gyógyászati segédeszközök többségének 18 éve változatlan az állami támogatása, ugyanakkor a termékek beszerzési ára, gyártási és logisztikai költsége folyamatosan nőtt, amit a forint-euró árfolyam drasztikus romlása tovább súlyosbított.

„A támogatás mértéke és szerkezete jelenlegi formájában nem tartható fent. Megújított szakmai irányelveken, finanszírozási protokollokon, felülvizsgált indikációkon alapuló finanszírozással, a forgalmazók szorosabb szakmai ellenőrzésével, innovatív, új eszközök támogatásával biztosítható csak a jövőben a gyse ágazat fenntartható működése” – teszi hozzá az elnök.

„A Forgalmazók az Egészségért Szövetség minden alkotmányos és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy a gyógyászati segédeszközöket kiszolgáló munkatársai ne szenvedjenek anyagi hátrányt a szolgáltató vállalkozások vesztesége és a bértömeg hiánya miatt. Álláspontunk szerint a betegek kiszolgálásában végzett munkájáért minden egészségügyi szakembernek, fenntartótól függetlenül meg kell kapnia azt a fizetést, ami megilleti. Ennek feltétele a NEAK gyógyászati segédeszköz támogatásának újra tárgyalása. Tiltakozunk a kialakult helyzet ellen, csatlakozunk az állami intézmények szakdolgozóink felhívásához tisztességes bért, jobb munkakörülményeket követelve.

Hangsúlyozzuk, ha a kormány nem nyújt semmilyen segítséget az egészségipari vállalkozásoknak, hogy megtartsák a munkavállalóikat, akkor a járvány előtti időszaknál is súlyosabb egészségügyi-munkaerő hiánnyal fog szembesülni az egészségügyi ellátó rendszer!” - hangoztatta Dr. Margitai Barnabás

A Forgalmazók az Egészségért Szövetségről:

A Forgalmazók az Egészségért Szövetség /FESZ/ 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy a gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó egészségügyi szolgáltatók szakmai fejlődését támogassa. Taglétszáma alapján a FESZ a legnagyobb hazai GYSE szakmai szervezet, mely 20 éve segíti tevékenységével a gyógyászati segédeszköz forgalmazásban résztvevő vállalkozásokat, orvosokat és betegeket. Tagjai között megtalálható az egyetlen üzlettel rendelkező családi vállalkozás és a bolthálózatot üzemeltető nagykereskedő kkv is. Országosan több mint 500 gyógyászati segédeszköz forgalmazó szaküzlet és méretvételi hely tartozik a Szövetség égisze alá.

A Szövetség kezdeményezte a gyógyászati segédeszköz forgalmazó képzés Országos Képzési Jegyzékbe felvételét, amely 1999-ben teljesült. A szakképzéseken az utóbbi két évtizedben mintegy kétezer szakember vizsgázott sikeresen. A FESZ továbbképzésein évente több száz szakdolgozó vesz részt és szerez a működési nyilvántartáshoz szükséges továbbképzési pontokat.