Hatékony, környezetkímélő és versenyképesen működő, egységes magyar vasút kialakítását, valamint vasútszakmai minimálbér rendszer létrehozását sürgeti a Vasutasok Szakszervezete. A VSZ elvárja, hogy a közlekedés és az ágazatban dolgozók jövőjét a kormány – más országok gyakorlatához hasonlóan – a szakszervezetekkel közösen tervezze meg. A fiatalítást nem lehet tovább halogatni, hiszen egyre idősebbek a vasutasok – hívja fel a figyelmet a VSZ a holnapi Vasutasnap alkalmából írt közleményében.

„Nem a közlekedés tarja mozgásban a világot, hanem a közlekedésben dolgozók", éppen ezért biztonságos, kulturált, korszerű és hosszútávra tervezhető munkahelyeket vagyis, magyar vasutat kell biztosítani számukra – szögezte le a holnapi, július 10-ei Vasutasnap alkalmából Meleg János. A VSZ elnöke szerint a környezet védelme, az utasok kényelme, az áruszállítás gyorsasága és az ott dolgozók érdekében is a vasút kell, legyen a közlekedés gerince Magyarországon is. Ehhez viszont olyan vasútpolitikára van szükség, amely az utasszállítás mellett az árufuvarozást is támogatja. Meleg szerint új finanszírozási rendszerrel, egyebek között az árufuvarozás költségeinek csökkentésével a jelenleginél vonzóbbá kell tenni a szállítmányozók számára is a vasutat, az ott dolgozók számára pedig ezáltal is stabil, fenntartható munkahelyeket teremteni. Az elnök hangsúlyozza: a VSZ elvárja, hogy a közlekedés és az ágazatban dolgozók jövőjét a kormány más országok gyakorlatához hasonlóan a szakszervezetekkel együtt tervezze meg. 

A szakszervezet felkéri a kormányt, hogy a színvonalas szolgáltatás érdekében kezdjen párbeszédet a munkavállalókkal, vonja be az őket képviselő szervezeteket a fejlesztési folyamatokba. Az erős európai vasúthoz Magyarországon is szilárd rendszerre van szükség, megfelelő létszámmal, elkötelezett és képzett alkalmazottakkal – szögezte le az elnök. Az átlagéletkora gyorsan emelkedik, a vasutasság egyre idősebb, ráadásul a következő években sokan nyugdíjba mennek. A fiatalítást nem lehet tovább halogatni – jelentette ki az elnök. Ahhoz viszont, hogy a vasutasságot fiatal férfiakkal és nőkkel meg lehessen újítani, a munka és a magánélet összehangolásával – is – tovább kell javítani a foglalkoztatás feltételeit. Meleg János szerint a jelenleginél lényegesen jobb színvonalra kell emelni a vasúthoz kötődő valamennyi szakterület, így például a takarítói és őrzésvédelmi ágazatok munkakörülményeit is.

A VSZ elvárja, hogy a hazai vasúti bértarifák tükrözzék azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel a munkavállalók megszerzik, folyamatosan szinten tartják az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges tudást és annak rendszeres, ismételt bizonyítását. Ennek érdekében létre kell hozni a vasútszakmai minimálbér intézményét, s ezzel párhuzamosan fel kell gyorsítani a képzési reformot – utal az elnök a hírhedten szigorú oktatási és vizsgáztatási rendszerre, amelynek megújítását évek óta várják az ágazatban.