Letöltendő szabadságvesztést szorgalmaz az Egységes Közlekedési Szakszervezet azok számára, akik a közösségi közlekedésben dolgozó járművezetőket bántalmazzák. A BKV buszvezetőit egyre több és egyre súlyosabb atrocitás éri, ezért a szakszervezet levélben kéri Pintér Sándor belügyminisztert, megfelelő intézkedéssel, ha kell, akár törvénymódosítási javaslattal gondoskodjon a járművezetők védelméről – írta közleményben az EKSZ, miután a napokban egy társaság megvert egy buszsofőrt a végállomáson, mert korábban érvényes jegy bemutatására szólított fel egy nőt.

Elegük lett a BKV járművezetőinek az őket érő rendszeres és egyre brutálisabb bántalmazásból, ezért sürgős intézkedést kérnek az illetékesektől. Az EKSZ a közfeladatot ellátó sofőrök nevében elvárja az illetékesektől, hogy komoly szankciókkal állítsák meg az egyre veszélyesebb folyamatot, még mielőtt tragédia történne – reagált Naszályi Gábor a Szentlélek téren történt támadásra, amelynek során egy buszvezetőt a Szentlélek téri végállomáson megvertek. Mindezt azért, mert nem engedett jegy nélkül és nyitott üdítővel felszállni egy babakocsis nőt.

A szakszervezet elnöke szerint a járvány kezdete óta egyre feszültebbek az utasok, s az első ajtós ellenőrzés visszaállítása óta robbanásszerűen elszaporodtak az atrocitások. Az emberek egy része a járvány ideje alatt elszokott az utazási szabályok betartásától – például ez érvényes jegy bemutatásától – és sokan zokon veszik, ha erre most figyelmeztetik őket a járművezetők. Néha elég egy kis szikra, s máris robban a bomba az utastérben. Legtöbbször a sofőr a célpontja a felbőszült, kötözködő utasoknak, akik esetenként mindent elkövetnek, hogy belekössenek, provokálják. Minden vélt sérelemért is a sofőrt hibáztatják, ám a bliccelés a rendszeres és legjellemzőbb forrása a konfliktusoknak. Egyesek határozottan sértőnek tartják, ha a járművezető figyelmezteti őket az utazási szokások betartására, egyebek között a jegyvásárlásra, s némelyek – egyre többen – nemcsak nyomdafestéket nem tűrő szavakkal becsmérlik, hanem akár meg is ütik a járművezetőt. Ez történt a napokban is a 134-es buszjárat egyik sofőrjével is, aki nem engedett jegy nélkül felszállni egy babakocsis nőt, aki ráadásul nyitott üdítővel a kezében próbált feljutni az utastérbe. A sértett asszony elpanaszolta az esetet a hozzátartozóinak, akik már a végállomáson várták és agyba, főbe verték a szabályosan dolgozó sofőrt.

Nagyon nincs ez így rendjén, s nem is lesz egészen addig, amíg az elkövetőknek nem kell komoly büntetéssel számolniuk a tettükért – szögezte le az elnök. Éppen ezért, az EKSZ levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, megfelelő intézkedéssel, akár törvénymódosítással is védje meg a közfeladatot ellátó járművezetőket. Az elnök szerint addig, amíg a bántalmazók nem fizetnek meg súlyosan – akár szabadságvesztéssel is – a tettlegességért, nem lehet garantálni a sofőrök biztonságát. Az EKSZ az ország összes járművezetője nevében sürgős intézkedést vár.