Kismama-szövetkezetek létrehozása helyett inkább a családi pótlék összegének a növelésével,  a 2010 óta változatlan GYES felzárkóztatásával, a részmunkaidőben dolgozó anyák megfelelő bérének biztosításával, új csökkentett munkaidős lehetőségek kidolgozásával kellene foglalkoznia a kormánynak – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség Kósa Lajos legújabb törvényjavaslatára. A MASZSZ felszólítja a kormányt, mielőbb méltó módon rendezze a kisgyerekes anyák foglalkoztatását.

A kisgyerekes anyák számára a részmunkaidős foglalkoztatás tisztességes megfizetése, annak törvényszintű korrekt rendezése és új lehetőségek kidolgozása lenne a megnyugtató megoldás – véli Kordás László. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke így reagált Kósa Lajos törvényjavaslatára, aki újra elővette és leporolta a kormány három évvel ezelőtti tervét, a kismama-szövetkezetek létrehozását. Igaz, akkoriban nyugdíjas szövetkezeteket rá is erőltették az idős korosztályra, de már a kezdetekkor biztos volt, hogy az a rendszer nem fogja növelni a nyugdíjasok munkavállalói kedvét és főleg nem a lehetőségét. Ezért nem csoda, hogy mostanra már csak néhány, teljesen kiüresedett szerveződés maradt meg – véli az elnök.

Az ezúttal Kósa Lajos által vizionált klubszerűen működő, zömében tapasztalatcserére alapuló kismama csoportok a közösségi platformokon jól működnek, mert éppen az érintettek hozták létre, saját igényük szerint. A kormánynak inkább meg kellene teremteni a dolgozó kisgyerekes anyák törvényes biztonságos, tisztességes megélhetését. A részmunkaidős bérek megfelelő rendezésével, a 10 éve változatlanul a nyugdíjminimum 28 500 forintos szintjén tartott GYES drasztikus megemelésével már évek óta tartozik a kormány a kisgyerekes anyáknak és családoknak, ezért ezeket kellene sürgősen rendezni – jelentette ki az elnök. És ha már mindenképpen újdonságot szeretne hozni a rendszerbe Kósa Lajos, akkor nem a poros ötletek között kell kutatni, hanem érdemes szétnézni Európában, miféle jól megoldások működnek több országban is.  Az elnök példaként említette a külföldön egyre terjedő sikeres, korszerű és rugalmas „job sharing" módszert. Ennek a lényege szerint egy teljes munkaidős beosztást két munkavállaló között osztják fel úgy, hogy mindketten arányos, ám tisztességes bért kapnak.

A MASZSZ felkéri a kormányt, kismama szövetkezetek létrehozása helyett mielőbb méltó bérekkel, a GYES régóta esedékes rendezésével, a családi pótlék összegének növelésével és megfelelő, megbízható részmunkaidős programmal segítse a kisgyerekes családokat.