A magyar emberek hiába akarják, a magyar kormánynak mégsem kell a Pfizer vakcina, hiszen – mint ismert –, az Európai Unió 27 tagországából egyedül Magyarország nem kér többet az Unió közös beszerzéséből.

Mindez azért is érdekes, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Pfizer hatékonyabb (főleg az idősebb és betegebb korosztálynál) és olcsóbb, mint a Sinopharm oltóanyaga.

A különutasság óriási veszélyt rejt magában, mert egy újabb járványhullám megfékezését ez az intézkedés meg fogja nehezíteni.

A NYUSZET immunológus szakértői szerint is a 60 éven felülieket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinával kellett volna beoltani. Ennek ellenére sokan Sinopharmot kaptak, s többségük szervezetében a második oltás után sem mutattak ki védettséget a vizsgálatok.

A rendelkezésre álló adatok alapján a WHO-nak is az a szakmai véleménye, hogy a 60 év felettieknél nem meggyőző a kínai vakcina hatásossága.  A Sinopharmmal Kínában is csak 59 éves korig oltottak.

A kialakult helyzet vesztesei nyilvánvalóan azok, akik ma azért küzdenek, hogy a nem létező vagy alacsony védettségük miatt új, hatékony vakcinával oltsák be őket. Sok ezren – saját pénzükön – végeztettek teszteket, melyek arról árulkodnak, hogy az érintettek szervezete nem, vagy csak igen csekély mértékben termel ellenanyagot. Mindez félelmet gerjeszt az emberekben, mivel sokan úgy érzik, hogy a két oltás ellenére is áldozattá válhatnak.

A NYUSZET a szakértői véleményekre alapozva állítja: a Pfizer új oltóanyaga már védettséget fog nyújtani az újabb vírus variánsokkal szemben is. Ez a korszerű és olcsó védőoltás nem helyettesíthető egyelőre másikkal. Ráadásul egy magyar tudós szabadalmán alapul. A magyarországi védőoltási rend legnagyobb értéke az volt, hogy az állam eddig mindig a világon elérhető legjobb minőségű oltóanyagot biztosította. A polgároknak nem kellett dönteniük olyan kérdésekben, hogy melyiket kérik, mert a háziorvosoknál a legjobb volt elérhető. Ezért eddig ezek az oltóanyagok nem is kerültek gyógyszertári forgalomba, és igény sem volt erre. A jelenlegi kormány olyan döntésekre kényszeríti és kényszerítette már eddig is az időseket, amelyek eredményeként kevésbé csökkent a vírus elleni védettségük, mint a fiatalabb korosztályoknak, miközben éppen arról beszéltek, hogy elsősorban őket kell megvédeni. Ennek ellenére – és a szakemberek tanácsával szemben – mintegy 500 ezren kaptak bizonytalan hatású oltásokat olyankor, amikor az állam olcsóbban tudott volna hatékonyabb védelmet biztosítani.

A NYUSZET álláspontja szerint azoknak a nyugdíjasoknak, akiket Sinopharmmal oltottak, s a megfelelő vizsgálatok nem mutatnak ki védettséget a szervezetükben, a kormánynak biztosítania kell egy második, ám ezúttal az EMA által jóváhagyott oltóanyagot.

 A nyugdíjas szervezet azt is elvárja, hogy a 60 évnél idősebbek ingyen végeztethessék el a védettségi tesztet.

A NYUSZET szerint egyébként, ha a kormány azt akarja – jogosan –, hogy a beoltottak száma tovább növekedjen, akkor biztosítania kell a Pfizer utánpótlást, mert az emberek ebben a vakcinában bíznak a legjobban.

Az életnél nincs fontosabb!

 

Budapest, 2021.05.21.

 

Juhász László                                                                                          Gúr Nándor

NYUSZET                                                                                                  NYUSZET

alapító elnök                                                                                           elnök