Nem adtak szót a szakszervezeti elnöknek tegnap a parlament költségvetési bizottságának kormánypárti tagjai. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azért fogadta el Varju László (DK) bizottsági elnök meghívását az ülésre, hogy megkérje a képviselőket, költségvetési módosítással biztosítsanak forrást, 8 milliárd forintot a fővárosi tulajdonú cégeknél dolgozók béremelésére. A bizottság elnökét is felháborította az eset.

 A munkabéke megőrzése, a fővárosi cégeknél zajló kollektív munkaügyi viták lezárása, s nem utolsó sorban a közszolgáltatásban és a közszolgálati területen dolgozók megbecsülése is szerepelt volna Kordás László érvei között, amelyeket a parlament költségvetési bizottság ülésén adott volna elő a tegnapi - május 4-ei - ülésen. A MASZSZ elnöke arra akarta kérni a bizottság tagjait, hogy támogassák a költségvetés-módosító javaslatot, s biztosítsanak 8 milliárd forintos forrást a fővárosi cégeknél dolgozó munkavállalók béremelésére. Mint ismert, az önkormányzatoktól elvont bevételek miatt a fővárosban egyelőre kétséges a béremelés, így több tízezer, tisztességesen dolgozó ember életminőségének legalább a megőrzése forog veszélyben – mondta az elnök. 

A szakszervezeti vezetőnek azonban a bizottsági elnök, Varju László támogatása, s az ellenzéki képviselők szavazata ellenére sem sikerült előadni az érveit, mert a fideszes többség leszavazta a meghallgatást. Nem ez az első, hogy ez az összetételű grémium nem kíváncsi a szakszervezeti érvekre. Kordás László emlékeztet: tavaly, amikor ellenzéki polgármesterek szerették volna elmondani véleményüket a 2021-es költségvetési tervről ugyanez volt a forgatókönyv a bizottságban. Kordás akkor három, kiemelten fontos ügyben akarta meggyőzni a képviselőket: hosszabbítsák meg az álláskeresési támogatást 3-ról 9 hónapra, duplázzák meg a legkisebb nyugdíj összegét 28 500 forintról 57 ezer forintra, s hangolják össze az éves béremelkedést a nyugdíjemelkedéssel. Akkor sem kapott szót.

Magyarországon ma ez jelenti a szociális párbeszédet, a kormánynak ennyit ér a munkavállalók sorsa – jegyezte meg keserűen a MASZSZ elnöke.

A bizottság elnökét, Varju Lászlót is felháborították a történtek, bár – mint mondta -, neki sem voltak illúziói a fideszes képviselőkkel kapcsolatban. Leszögezte: mindenképpen szeretett volna lehetőséget adni az elnöknek, hogy elmondhassa az érveit. Nem sikerült. Megerősítette: nem ez volt az első eset, hogy a kormánypárti bizottsági tagok megakadályozták a munkavállalókat képviselők hozzászólását. Varju leszögezte: nem fogja feladni, továbbra is minden egyes fontos ügyben megpróbál megszólalási lehetőséget biztosítani a munkavállalók képviselőinek is.