A terasznyitások hétvégéjén kialakult érthető tömeges fesztiválhangulat hatására megerősíti korábbi követelését a Magyar Szakszervezeti Szövetség: biztosítson a kormány ingyen koronavírus tesztelési lehetőséget minden magyar ember számára. Az intézkedést a szövetség az eddigieknél indokoltabbnak és sürgősebbnek is tartja.

Tömegek ünnepelték a hétvégén a teraszok újranyitását, s ennek tapasztalata kapcsán a MASZSZ emlékeztet: az emberek koronavírus fertőzöttségének a rendszeres szűrése a garancia arra, hogy az újrainduló munkahelyek zavartalanul működni tudjanak. Most, hogy a kormány lazított a korábbi intézkedéseken, a szakszervezeti szövetség még fontosabbnak és sürgősebbnek is tartja az ingyenes covid-teszt bevezetését Magyarországon is. Ez az ára annak, hogy a munkahelyek ne kényszerüljenek egy esetleges járványgóc kialakulása miatt újabb bezárásra – hangsúlyozza Kordás László. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ebben a kormánynak óriási a felelőssége, ezért a MASZSZ ismét felszólítja a döntéshozókat: sürgősen biztosítsák minden magyar ember számára a rendszeres ingyenes ellenőrzést. Az elnök megerősíti a szövetség korábbi véleményét, miszerint ma negatív vírusteszt nélkül nem lehet megkapni egy munkát, de megtartani is egyre nehezebb. Márpedig – a hétvégi eseményeket figyelve – biztos, hogy a munkavállalók fertőzöttségének rendszeres szűrése a korábbinál is fontosabb lesz minden munkahelyen.

 Az emberek többsége viszont nem tud hetente, de még havonta sem 20-25 ezer forintot fordítani tesztekre, ezért az államnak kötelessége lenne ezt a költséget átvállalni – véli Kordás László. Az elnök szerint ugyanis egyelőre a folyamatos tesztelés jelenti a biztonságot, ezért azokat el kell végeztetni. Vannak munkahelyek, ahol az ott dolgozókat hetente ingyen tesztelteti a munkáltató, de a hosszú bevételkiesés után újrainduló vállalkozások képtelenek minden alkalmazott után kifizetni a vizsgálatokat. A kormány viszont ezt megtehetné, hiszen az EU újjáépítési alapja megfelelő anyagi forrást biztosít ahhoz, hogy a magyarok is ingyen teszteltessék magukat – érvel Kordás megerősítve korábbi véleményét: ez csak a döntéshozók szándékán múlik.

A szövetség elnöke ismét emlékeztet: Orbán Viktor miniszterelnök Ausztriát tartja Magyarország laboratóriumának. Akkor viszont a védekezésben is legyen az a minta – javasolja ismét a MASZSZ elnöke. Emlékeztet: ott tartományonként és veszélyzónánként változó szintű óvintézkedések vannak, ám a havonta öt ingyenes teszt minden osztrák állampolgárnak – vagy Ausztriában bejelentett lakcímmel rendelkező akár külföldinek is – alanyi jogon jár. Ehhez mindössze be kell jelentkezni egy központi rendszerbe. A teszteket a gyógyszertárakban az egészségügyi kártyára adják ki, de bárki ellenőriztetheti magát az e célra kijelölt helyeken, s az ott kapott eredményt a munkáltatók a leghivatalosabb igazolásnak fogadják el. Ezt a modellt kellene itthon is sürgősen átvenni, ha valódi és eredményes gazdasági újraindítás a terv – jelentette ki.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség már nemcsak felkéri a kormányt, de követeli is: akár Ausztria mintájára dolgozzon ki egy ingyenesen igénybe vehető tesztrendszert. Az elnök szerint ez az egyetlen módja annak, hogy az emberek biztonságban dolgozzanak, ne betegedjenek meg tömegével, s a gazdaság valóban újrainduljon.