Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a LIGA szakszervezetek (LIGA) tiltakoznak a már kihirdetés előtt álló Egészségügyi szolgálati jogviszony törvény beterjesztésének módja és annak tartalma miatt.

Hangsúlyozzuk, hogy az orvosok bérének emelésével egyetértünk és támogatjuk, azonban ezt ki kell terjeszteni az egészségügyi- és egészségügyben dolgozók teljes körére.

A magyar kormány egy teljes munkavállalói csoportot vesz ki a közalkalmazotti szférából és alkot egy új jogállási törvényt számukra úgy, hogy egy ilyen hatalmas jelentőségű kérdésben nem történt előzetes társadalmi párbeszéd, és a szakszervezeteknek mindössze 4 órát biztosított az tervezet megismerésére véleményezésére. A szakszervezetek észrevételeit nem is tárgyalta a törvényelőkészítő bizottság.

A törvényben elrejtve a szakszervezeti és munkavállalói jogok elleni durva támadások vannak. Elfogadhatatlan, hogy a törvény 15. § (10)  pontja kimondja, hogy kollektív szerződés nem köthető a törvény hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál, illetve a törvény 15. § (11) pontja a munkáltató személye helyett a kormány jogkörébe sorolja a sztrájktárgyalásokat. Ezek a pontok felvetik Magyarország Alaptörvényének, az Európai Uniós törvények, és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel kötött egyezmények megsértését is.

Ezért az ÉSZT, a MASZSZ, a SZEF és a LIGA követeli, hogy a törvényt haladéktalanul vonja vissza a kormány és kezdjen egyeztetéseket az érintettek bevonásával!

 

dr. Kuti László

elnök

Kordás László

elnök

Csóti Csaba

elnök

dr. Mészáros Melinda

elnök

ÉSZT

MASZSZ

SZEF

LIGA

 

Kiadta: Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Magyar Szakszervezeti Szövetség, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, Liga Szakszervezetek