Az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség (ÉSZT) megdöbbenve figyelte, hogy milyen sürgősen terjesztették be a parlament elé, és fogadtatták el az orvosi béremelés leple alatt az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt.

Sajnálatos, hogy a kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz a demokratikusnak és jogállaminak nem nevezhető megoldáshoz, hogy az érintettek bevonása nélkül dolgoz ki törvényeket. A kormány mindössze négy órát hagyott az érdek-képviseleteknek, hogy egy olyan törvényt véleményezzenek, amellyel az egészségügyi- és egészségügyben dolgozókat a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alól áthelyezik, egy katonai szigorúságú törvény hatálya alá. Örvendetes, hogy az orvostársadalom is egyetért a hálapénz kivezetésének szükségességével, azonban biztosan nem kívánták, hogy olyan tiltó és korlátozó rendelkezések vonatkozzanak rájuk, amelyekre eddig csak a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknál volt példa. Az ÉSZT reméli, hogy a kormány a törvény hatályba lépése előtt mérlegeli milyen ellátási problémákat okozhat a törvény jelen állapotában, és az érintettek bevonásával felülvizsgálja azt.


ÉSZT elnökség